Hevesi Tamás éppen Győrbe tart, fellépésre. A Sztárban sztár legutóbbi sorozata óta ismét nagyon népszerű az énekes, rengeteget szerepel. A futballtérképről viszont kicsit eltűnt, igaz, nem önszántából: szívesen dolgozna, de nem keresik. A Rangadó.hu-nak a múltról és a jelenről mesélt, két éneklés között.
– Két külföldi felkérésem is volt nemrég, az egyik nem rajtam múlt, hogy nem jött össze, a másik igen. Amerikába hívtak, a profi liga alatti osztályba, Floridába. A klubnál brazil edzők voltak idáig, de európait szerettek volna helyettük. Kiderült, hogy amilyen kicsi a világ, a klub elnöke ismert engem még Moldovából, egy FIFA-kongresszusról, amin egyszer beszélgettünk. Ő nem „énekesként” tekintett rám, hanem edzőként. Egy német edzővel együtt voltunk a kalapban, előre jelezték, ha vállalja, őt választják, sajnos vállalta. A másik lehetőség Kuvait volt, oda viszont én nem akartam menni. Nem tudom elképzelni az életemet a sivatagban.
Igazi fradisták között, negyedosztályban
Így aztán itthon edzősködik, a BLSZ I-ben, egy amatőr csapat mellett. Ez a Ferencvárosi Futball Club, a megszállott fradisták csapata. Pénzt senki nem kap a játékosok közül, juttatást, útiköltség térítést sem, viszont imádnak focizni. Hevesi büszke rá, hogy még ezen a szinten is meglátszik az eredménye, ha jól végzi a dolgát.
– Amikor először kezdtem velük dolgozni, az utolsó helyről feljöttünk a tizedikre. A Sztárban sztár miatt ekkor abbahagytam, elfogadták, hogy a műsor alatt nem tudok mással foglalkozni. Sajnos közben megint visszaestek, éppenhogy bentmaradtak a BLSZ I-ben, utána megint megkerestek. Még úgy is ragaszkodtak hozzám, hogy előre szóltam, szezon közben lesz egy amerikai turném, és el fogok menni. A játékosok is felhívtak, hogy jöjjek vissza. Remekül kezdtük a bajnokságot, a hatodik helyen álltunk, amikor öt hétre elmentem az USA-ba, ezalatt megint visszaestünk, de most is csak pár pontra vagyunk a középmezőnytől. Hangsúlyozom, teljesen amatőr csapat, ami csak azért fontos, mert még a „Blaszban” is sok helyen komoly fizetés van, akad klub, ahol edzésekért is ötezer forintot fizet a tulajdonos, van edző, aki százezreket keres. Itt meg az én tiszteletdíjamat is a tagdíjakból dobják össze. Nagyon szeretem ezeket a srácokat, volt NB I-es játékosokkal van tele a mezőny, de ellenük is odateszik magukat.
Bognár Gyuri azonnal beszólt
Hevesi Tamás azért nem tagadja, az edzői pálya csúcsa nem a negyedik osztály és ő sem úgy tervezi, hogy örökké itt dolgozik. De feljebb egyelőre nem hívják: a női válogatott mellett dolgozott, a kispályás cukorbeteg-válogatottal elért sikereire is büszke – háromszor játszottak Eb-döntőt, egy arany, két ezüst az eredmény – ugyanakkor a profi liga egyelőre messze van. Amikor ott dolgozott, ő volt az „énekes” az edzők között, tisztában van vele, hogy sokan ferde szemmel néztek rá, leszólták. Csak azt nem érti, milyen alapon.
– Fél füllel hallottam érdeklődésről, eljutott hozzám, hogy egy jelenlegi NB I-es és NB II-es klubnál is felvetődött a nevem, de konkrét ajánlatot nem kaptam. Amikor profi edzőként dolgoztam, a külvilág persze „énekesezett”, de a csapataimnál senki nem kötött ebbe bele. A Pro-licenszet kiváló eredménnyel végeztem el, nagyon is tisztában voltam vele, mit jelent edzőnek lenni. Magyarországon ez sajátos szakma, egyszerre kell motivátorként, pedagógusként, pszichológusként dolgozni és én ezt szerettem. Pedig amikor a REAC-nál kineveztek, Bognár Gyuri azonnal letámadott a tévében, hogy mit keresek én itt. Nagyon rosszul esett: kérdem én, neki például mennyivel voltak jobb eredményei? Mit bizonyított? Ha egy sikeres, tapasztalt kolléga szólt volna le, az is rosszul esne, de elfogadnám. Ám ők sosem támadtak, Mezey Györgytől, Prukner Lacitól vagy Bicskei Berci bácsitól egy rossz szót nem kaptam. Tudomásul kell vennem, hogy mindkét szakmám kirakat-szakma, amihez úgymond mindenki ért – teszi hozzá ironikusan.
Mindent megteszek, hogy én legyek az edző? Kösz, nem
Szívesen igazolná, hogy nem felejtett el semmit az edzői szakmából, csak ehhez kellenének a kapcsolatok, a smúzolás, a politikai támogatás, mert Magyarországon így lehet csapathoz jutni. És a másik fúrásával – ezt is megtapasztalta, de ő nem akar ilyen módon újra előtérbe kerülni.
– Érzékeny alkat vagyok, nagyon rosszul esett, amikor engem fúrtak ki valahonnan. Például a női U17-es válogatottól, ahol nagyon szerettem dolgozni. Jött a kolléga, kitúrt, aztán pár hónap után őt is elküldték, mert mindenkivel összeveszett és mindenkit egymásnak ugrasztott. Azóta női meccsen se voltam. Sajátos a magyar futball felépítménye, ahogy valahol valamelyik csapatnak van három veresége, a csapat nélküli edzők gyorsan felhívják az elnököt, megjelennek a lelátón a meccseken, szotyizgatnak, beszélgetnek, árulják magukat… Én nem tudnék ilyen lenni, egy tisztességesebb világból érkeztem. Rengeteget foglalkozom a futballal, folyamatosan tanulok, elemzéseket olvasok, mert minden változik a sportágban, napra késznek kell lenni. Volt, hogy kimentem Brazíliába, mert annyira érdekelt, hogy mitől olyan jók a szélsőhátvédeik – mondja Hevesi, aki még nem tett le az álmáról.
Az eladott álommeccs
Pedig amikor először megvalósult ez az álom, a kiábrándulás mindennél erősebb és keserűbb volt. Nem tagadja, nagyon rossz szívvel gondol vissza a REAC-nál eltöltött néhány hónapjára, amikor megkapta a nagy esélyt az élvonalban. Csak hát egy olyan klubnál, amelyik nem az eredményeivel írta be magát a magyar futball történelemkönyvébe – illetve mégis, csak nem jó értelemben.
– Nagyon keserűek az emlékek. Csúnyán be lettem csapva. Akkor tudtam meg mindent, amikor már két éve nem voltam ott. Például, hogy életem első NB I-es meccsét, a bemutatkozást, amiről minden edző álmodik, azonnal eladták a játékosok. Ezek ma már tények, bíróság előtt vannak az ügyek és a szereplők. Kilenc bajnokin ülhettem a padon, néhány hónapot dolgoztam ott, de ma is máshogy ver a szívem, ha a REAC-pálya mellett megyek el. A Diósgyőr ellen játszottuk az első meccsemet, 1-1-re álltunk, ami nagyon jó eredmény lett volna, hiszen előtte a bajnokságban összesen 5 pontot gyűjtött a csapat. Tíz perc volt hátra. És akkor a játékosom hátulról felrúgta a tizenhatos oldalánál kifelé labdát vezetgető csatárt. El volt adva a meccs, pedig például ez a játékosom nagyon is jól keresett, a tulajdonos cégénél is dolgozott, nem kevés pénzért. Undorító az egész történet, az egész sportfogadási maffia, ha rajtam múlna, semmilyen formában nem engedélyezném a fogadásokat.
Egy beszélgetést megérne
– Szeretném leszögezni, a futballból nem ábrándultam ki, csodálatos dolognak tartom és nehezen tudnék nélküle élni. Ott dolgozom, ahol hagynak. Ma már máshogy állnék sok mindenhez, megtanultam kezelni a dolgokat. U15-ös női csapattal voltam bajnok, három évig dolgoztam az U17-es lányok szövetségi kapitányaként, mielőtt kifúrt a kolléga, és voltak eredményeink. Az NB I mellett az NB III-ban is megfordultam, igaz, ott én mondtam le, miután megismertem a két vezetőt. Az egyikük negyvenmilliós autójában az anyósülésen egy töltött pisztoly hevert. A másik főnök pedig arról volt híres, hogy nem fizette ki a játékosoknak, amit ígért. Én nem akartam benne lenni ilyen áron a sportágban, lemondtam.
Egyelőre tehát elsősorban énekel, élvezi, hogy a Sztárban sztár visszahozta a régi népszerűségét, de közben továbbra is arról álmodik, hogy lehet még helye a magyar futballban és nem csak a lelkes, szeretni való amatőrök között.
– Nem tudom, mit hoz a jövő. Van-e olyan klub, ahol az elnök vagy tulajdonos tisztességes és az edző is becsületesen végezheti a munkáját? Ha van ilyen és valamelyik vezető fejéből kipattan, hogy esetleg egy beszélgetést megér a Hevesi Tamás, akkor szívesen megyek. Aztán, ha elbeszélgetünk és ezután nem engem választ, azt minden további nélkül elfogadom, lásd az amerikai esetet, amiről az elején beszéltem. A jelenlegi, BLSZ-es munkámat és a kispályás csapatnál végzett feladatomat össze tudom hangolni, össze tudnám mással is. Teljesen mindegy, melyik osztályban dolgozik az ember, a lényeg, hogy felkészült és makulátlan legyen – a meccseket meg úgyis mindenhol meg kell nyerni. Addig meg, amíg nem jön ajánlat, maradok énekes.
