NB I

Lázok maradhatott volna, de inkább menni akart

Külföldi középpályásokkal erősítene a Vasas, emiatt kevesebb lehetőség jutott volna neki.

Kapcsolódó cikkek

Lázok János január 28-án ismét távozott a Vasastól – immáron harmadik alkalommal –, ezúttal Vojo Ubiparippal párban. A már 32 éves játékost a távozás körülményeiről kérdeztük.

– Nincs ebben semmi titok. Leültünk a vezetőedzővel, Michael Oenninggel, aki azt mondta, kevés játéklehetőség jutna nekem a tavasszal, így ha szeretnék, távozhatok – kezdte a Rangadó.hu kérdésére a kétszeres válogatott támadó.

– Ezt megértettem, elfogadtam és úgy döntöttem, hogy így nem maradok. A Vasas még két külföldi középpályást szeretne szerződtetni, ezért szorultam volna ki a rotációból. Abszolút nincs bennem semmi sértődöttség, sőt én azt szeretem, ha egyenesen megmondják nekem, mi a tervük velem. Ez itt megtörtént, úgyhogy nincs okom panaszkodni.

A játékost a jövőjéről is kérdeztük.

– Konkrét megkeresésem még nem volt, de puhatolózások már igen. NB I-es és NB II-es klubok is vannak ezek között a csapatok között, úgy érzem, mindegyikőjüknek tudnék segíteni a játékommal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik