– Elnézést, hogy lihegek, ez a negyedik emelet kicsit magasan van – mondja a telefonba Kardos József, a korábbi válogatott futballista, a mexikói világbajnokságon szereplő egykori Mezey-csapat alapembere. Lift nincs, így Kardos mindennap megmássza a negyediket, ami csak azért megjegyzendő, mert tavaly augusztusban koszorúér-műtéten esett át. Sokan aggódtak érte, de mostanra minden visszatért a régi kerékvágásba az életében, sőt, többet dolgozik, mint bármikor korábban. A Rangadó.hu kérdésére mesélt a fél évvel ezelőtti műtétről és a mostani napjairól.
Nem lesz pánikbeteg
– Nem volt egyszerű a helyzet, de az az igazság, hogy a műtét utáni harmadik napon már közlekedtem a kórházban – meséli. Jól érzi magát, nincsenek anginás fájdalmai, a Bypass-műtét sikeres volt. Nagy hálával említi dr. Szalay László főorvos nevét, aki nem csak páciensként foglalkozott vele: – A főorvos úr mondta, hogy ha szeretem, amit csinálok, nyugodtan csináljam ezután is. Sok szívműtött ember pánikbeteg lesz, mert otthon ül és csak aggódik. Nem ülni kell, hanem menni és csinálni a dolgunkat.
Kardos József pedig csinálja, aktívabban, mint valaha. A Szent Pál Akadémia korosztályos csapatai közül a 2001-es és 2002-es évfolyamok mellett edzősködik, emellett testnevelés óraadó a Bornemissza Péter Művészeti és Sportiskolában, hétvégenként pedig még MLSZ-ellenőrként is járja a pályákat a mérkőzéseken.
Nem az úgynevezett „fősodor” a magyar futballban, amiben dolgozik, de azt mondja, épp ezért tudja élvezni, és épp ezért csinálhatja egyáltalán: korábban bőven megtapasztalta, milyen a sok stresszel járó munka a magyar futballban. Nem kér belőle többé, nem hiányzik neki. Korábbi életével számot vetett és úgy véli, most van jó helyen.
Világmegváltás helyett igazi munka
– Az, hogy nem az úgynevezett élvonalban vagyok, sokat jelent. Nézze, jártam én annyit az országban régebben, mentem az elképzelt álmaim után. Hol Komáromban, hol Szombathelyen vagy Kiskunfélegyházán ébredtem, azt gondoltam, meg tudom váltani a világot, közben tönkrement a családi életem, sokat veszítettem. Szépen megtapasztaltam a zsebbe dugott, fekete fizetések világát is, a folyamatos stresszt, bizonytalanságot. Ennél sokkal jobb a mostani helyzetem.
Az utánpótlásban dolgozva Kardos úgy érzi, hasznára van a sportágnak, és nem azért, mert a kicsik eredményeit ki lehet tenni a faliújságra.
– A Szent Pálból minden évben adunk játékosokat az NB I-es csapatoknak. Ez kell legyen az igazi célja az utánpótlás-nevelésnek, nem az, hogy jó helyezést érjen el a korosztályos csapat. Sokszor mondom a gyerekeknek, a tehetség egy karrier 20-25 százalékát határozza meg, a többi az alázaton, a fegyelmezettségen, a győzni akaráson múlik – mondja Kardos, aki maga sem született tehetség, hanem „harcos” futballista volt – Mi mindig tele voltunk tehetségekkel, úgynevezett ügyes gyerekekkel, aztán mire ment velük a focink? – teszi fel a kérdést.
A napi doboz Marlboro
Sosem tagadta, saját pályafutását is meghatározta az akkori közeg, a saját mentalitása. Pedig ő bőven a sikeres labdarúgók közé tartozott a nyolcvanas években, de a félprofi hozzáállásnak megfizette az árát.
– A pályán profi voltam, a pályán kívül nem. Szívtam a cigarettát, mintha az orvos írta volna fel, pedig a napi doboz Marlboróval hogyan lehetne valaki igazi profi? Sajnos ilyen volt az akkori világ, nem tudtuk eléggé komolyan venni a kötelezettségeket. Szerencsére ezeknél a srácoknál, akikkel dolgozom, ez a veszély nem fenyeget. Ez egy keresztény közösség, nagyon jó gyerekek. Teljesen más világ, mint a mienk volt. Az iskolában is elképzelhetetlen, hogy a „nagyfiúk” a wc-be járjanak cigizni, mint a mi időnkben – meséli Kardos. A saját pályáját nem állítja példaként a gyerekek elé, sőt, természetesnek veszi, hogy ez más világ.
– Vannak a srácaim között, akik nem is tudják, hogy futballista voltam. Néha jönnek, hogy látták a neten a gólomat a törökök vagy osztrákok ellen, tanár úr, maga válogatott volt? Nem nagyon élek a „mi időnkben” kifejezéssel. Hiszen látom, hogy a mai gyerekek például mennyivel keményebben le vannak terhelve. Van, hogy kilencedik órában tartok testnevelést, délután négyig-ötig benn vannak a suliban, ezerféle elfoglaltsággal. Én meg annak idején egy órakor bevágtam a táskám a sarokba és mentem focizni a térre. Nem lehet ugyanazt elvárni ezektől a gyerekektől.
Kardos József szerint a tehetségnevelés kényes kérdés, éppen a változó idők miatt. Hiába a rengeteg akadémia, nem mindenben lehet iskolai módszerekkel előrelépni.
– Szerintem a mai napig nem tudjuk, hogy kell tehetséget nevelni, mert régen egyszerűen nem kellett. A grundok ontották a jó játékosokat, jobbakat, mint akiket a mai akadémiák nevelnek. Ez azért elgondolkodtató. Persze, sokkal többen fociztak a srácok közül, ez az imént említett nagy megterhelés miatt is visszaesett – véli.
Két iksz már nem lenne rossz
A magyar futballtól persze nem akar és nem is tud elszakadni az egykori válogatott hátvéd-középpályás, a lelkesedése is visszatért a nemzeti csapat Eb-selejtezői idejére. Kardos József szerint el kell fogadni a realitásokat, de szabad álmodozni a kontinenstorna kapcsán.
– Régebben a válogatott meccseit csak tévén néztem, de most Székely professzor úrral, vagy az egykori társakkal, Nagy Antiékkal kimentem a Groupamába, és tiszta szívvel szurkoltam a srácoknak. Nagyon kellett a magyar futballnak ez a kijutás. Nem lesz ugyan sok minden jobb tőle, mégis nagyon kellett. Az esélyek az Eb-n? Úgy gondolom, döntetlenekre lehet esélyünk. Győzelmeket nem érzek a sorsolásunkban, de két iksz benne lehet. És az már nem lenne rossz eredmény. Aztán persze lehet, hogy pozitívan rám cáfolnak a fiúk, hiszen a norvégok ellen is ki hitte volna előtte, hogy kétszer nyerünk. A gyerekek persze kérdezgetnek mostanában, mesélek nekik erről-arról, a régi világbajnokságról is, azért jó érzés, hogy még megértünk egy újabb nagy versenyt magyar részvétellel – szögezi le Kardos József, aki elégedett szakemberként és szurkolóként várhatja a folytatást – a futballtól és az élettől.
