NB I

Csertői: “halálos” tavasz lesz!

A Paks erős csapatok ellen játszik Törökországban, a vezetőedző szerint nagyon komoly lesz a küzdelem a bajnokságban.

Az ősszel várakozáson felül szereplő Paksi FC szerdán utazik Törökországba, hogy folytassa a felkészülést. A Rangadó.hu kérdésére Csertői Aurél az utolsó itthoni edzőmeccs, a Mosonmagyaróvár elleni 2-0 után beszélt az eddigiekről és a hátralévő munkáról.
– Az idő rövidsége miatt kicsit át kellett szervezni a felkészülés eddigi részét, de szerencsére minden rendben ment, sérülés nem hátráltatott minket, a kitűzött feladatokat teljesítettük. Törökországban már egy komplex munka következik, ahol a taktikai alapjáték mellett hangsúly lesz az erőnléten is. és még valamin, ami fontos lehet: a mentális felkészülésen. Azt szeretném, ha halálosan komolyan venné mindenki a felkészülést, mert rövid az idő és a tavaszi szezon keménynek ígérkezik – fogalmazott a paksiak vezetőedzője. A program feszes lesz és kemény edzőmeccseket szerveztek le Belekben a zöld-fehérek:
– Szlovák, cseh, grúz és lengyel élvonalbeli csapatokkal találkozunk Belekben. Tavaly is bevált ez a menetrend, ezért tartjuk magunkat hozzá – mondta Csertői.

A tréner szerint a rövidebb tavaszi etap komolyan próbára teszi majd a mezőnyt, és nekik is nagyon komoly kihívást jelent, hogy az őszi, dobogóközeli szereplést folytatni tudják. Mert a többség “élesebb” lesz, mint a bajnokság első felében.
– Az őszi szereplés megismétlése hatalmas bravúr lenne, mert általában az a jellemző, hogy tavasszal minden csapat még jobban odateszi magát. Vannak, amelyek azért, mert elmaradtak a saját elvárásaiktól ősszel és vannak, amelyek puszta élet-halál harcot folytatnak. Egyszerűen megmondva, mindenki jobb akar lenni, mint ősszel. A mezőny sűrű, minimális különbségek vannak a másodiktól nagyjából a nyolcadik helyezettig.
– Mondhatnék pontszámot, amivel elégedett lennék a végén, csak nem tudjuk, hogy azzal milyen helyre érhetünk oda. Álmodozni persze szabad, de tudomásul kell venni mindig a realitást is. A vezetőség részéről nincs helyezéshez kötve az elvárás, az a cél, hogy a mostani pozíciónkat, a biztos középmezőnyt tartani tudjuk – tette hozzá Csertői.

Az NB I a nyári Európa-bajnokság jegyében fut neki a 2016-os tavasznak, ezzel a paksi edző is tisztában van, de nem csak a válogatottba kerülés esélye lehet a belső mozgatórugója egy játékosnak, hanem a megfelelő önértékelés is:

– A nyári Európa-bajnokság óriási motivációt adhat a játékosoknak, az egész magyar futballnak. Mindenki úgy mehet neki a tavasznak, hogy van előtte egy újabb cél. Neveket nem szeretnék mondani az én csapatomból, de itt is lehet ilyenről beszélni. Illetve, van néhány játékosom, aki tudja, hogy van némi tartozása saját magával szemben, több kell tőle a folytatásban. A legfontosabb dolgok egyike a futballban is, hogy ne legyél menet közben elégedett!

A Paksi FC a hazai mezőny “legmagyarabb” csapata, ráadásul a fiatal, saját nevelésű futballisták is megkapják az esélyt. Csertői szerint ez a továbbiakban is így lehet, ám nem valami alanyi jogon járó kiváltságról van szó.
– A keretünk nem változott, illetve annyiban igen, hogy szűkebb lett… Sűrű a menetrend, ezért persze elképzelhető, hogy lesznek, akik lehetőséget kapnak a fiatalok közül, de azt ki kell érdemelniük. Önmagában az, hogy valakit „fiatal tehetségnek” nevezünk, még nem elég semmire, a pályán kell bizonyítani – mondta a paksiak edzője.

Olvasói sztorik