NB I

Nem a Werder kínálta a legtöbb pénzt Kleinheisler Lászlóért

Erről Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója beszélt.

Kapcsolódó cikkek

A Videoton FC sportigazgatója, Kovács Zoltán aklub honlapjánnyilatkozott az átigazolási időszak kapcsán. Mint ismert, a székesfehérváriakhoz eddig Tischler Patrik (Puskás Akadémia) és Haraszti Zsolt (Ferencváros) csatlakozott.

Az őszi idény végén két-három új játékossal számoltak. „Nem jelentem ki, hogy lezártuk az átigazolási időszakot, elképzelhető, hogy lesz még érkező, de nem mennyiségben gondolkodunk, hanem minőségben – a minőség pedig már a jelenlegi keretben is ott van. Egy jól sikerült felkészülés után ezt meg is tudjuk majd mutatni” – vélekedett Kovács.

Az első keretből eddig csak Mirko Ivanovszki távozott, de lehet még változás ezen az oldalon is. „Van még időnk az átigazolási időszak végéig, egy csapat életében az pedig teljesen normális, hogy vannak olyan játékosok, akik nem elégedettek a jelenlegi helyzetükkel. Keressük a megoldást abban az esetben is, ha valaki többet szeretne játszani” – magyarázta a sportigazgató.

Kleinheisler László a német Werder Bremen csapatában folytatja pályafutását. „Több klubtól is kaptunk konkrét ajánlatot. Volt olyan, amelyik a Werdernél is magasabb vételárat fizetett volna a játékosért, de egy átigazolásnál valamennyi fél érdekeit össze kell hangolni. Meg kell találni azt a megoldást, amely mindenkinek jó. Azt gondolom, ez most sikerült is. A klub is jó üzletet kötött, és topbajnokságba tudtunk eladni egy fiatal magyar labdarúgót. Ezúton is sok sikert kívánok Kleinheisler Lászlónak a további pályafutásához. Örülök, hogy egy Bundesliga csapatban folytatja.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik