NB I

Hivatalos: Holman Dávid a DVSC-ben folytatja

Négy évre írt alá.

A Rangadó.hu elsőként számolt be róla, hogy a DVSC-vel edz a ferencvárosi Holman Dávid. A játékos megfelelt a próbajátékon: a debreceni klub pénteken négyéves szerződést kötött a Lengyelországból hazatérő középpályással – derült ki a DVSC-honlap beszámolójából.

Holman gyerekként Vácon kezdett el futballozni. Tizennégy éves korában az MTK-hoz került, 2012-től azonban már az FTC játékosa volt. Tizenkilenc évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban. Az élvonalban eddig 27 meccsen 3 gólt rúgott.

Tavaly télen a Ferencváros kölcsönadta egy évre a lengyel élvonalban szereplő Lech Poznan csapatának, ahonnan most tért vissza, és ma biztossá vált, hogy Debrecenben folytatja pályafutását, a 8-as számú mezben játszik majd. Holnap, a Michalovce elleni edzőmérkőzésen már láthatják is a szurkolók Holman Dávidot.

Szombaton, az Oláh Gábor utcai műfüves pályán rendezendő, Michalovce elleni edzőmérkőzésen már láthatják is a szurkolók.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik