NB I

Elek Ákos a DVTK játékosa – hivatalos

Komoly anyagi áldozatok árán sikerült hazacsábítani Diósgyőrbe.

Egy év kínai légióskodást követően újra magára öltheti a DVTK piros-fehér szerelését Elek Ákos. A magyar válogatott oszlopos tagjával hosszú távra szóló szerződést kötött a klub – számolt be a DVTK-honlap.

Elek Ákost nem kell hosszasan bemutatni, hiszen 2012 és 2014 között is a DVTK játékosa volt. Diósgyőri évei alatt Ligakupát nyert és Magyar Kupa-döntőt játszott, valamint vele együtt menetelt a csapat az Európa Ligában is – méltán lett a szurkolók kedvence. Teljesítménye elismeréseként a DVTK labdarúgójaként 13 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, és ő viselte a DVTK csapatkapitányi szalagját. Tavaly januárban Kínába igazolt, ahol 27 meccsen 2 gólt lőtt – a másodikat a kapunak háttal állva ollózó mozdulattal –, azonban hazavágyott.

– Örömünkre szolgál, hogy végre bejelenthetjük, Elek Ákos ismét a DVTK játékosa – nyilatkozta Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. – Nem volt egyszerű a tárgyalássorozat, de végre sikerült pontot tenni a hosszadalmas egyeztetések végére. Edzőmérkőzésen már pályára léphet, de bajnoki találkozón csak azt követően szerepelhet, miután megérkezett a versenyengedélye is. Hosszú távú szerződést kötöttünk Ákossal. Komoly anyagi áldozatok árán sikerült hazacsábítanunk Diósgyőrbe az EB-re való kijutásban nagy szerepet játszó válogatott labdarúgót.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik