Az Ajka elleni edzőmeccs elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Haladás, és a 14. percben már vezetett is. Halmosi végezhetett el szabadrúgást 23 méterről, lövés helyett azonban passzal Gaált játszotta meg, aki a 16-os jobb széléről belépett a büntetőterületen belülre, lapos középre adásába pedig Dobsa kézzel ért bele. A 11-es pontra leállított labda mögé Iszlai állt, és ballal laposan a bal sarokba gurított (1-0). A 29. percben Bosnjak robogott el a baloldalon, egészen levitte a labdát az alapvonalig, visszagurítását Thomas Wils 12 méterről lőtte kapura, Gőcze lábbal, bravúrral védett, de a kipattanó Németh Márió elé került, aki a léc alá vágta a labdát (2-0) – tudósított a Haladasfc.hu portál.
A 48. percben Kaufamann kapott labdát a 16-oson belül, az ötös jobb sarkánál megcsinált egy nagy cselt Dobsával szemben, ezután testtel Jagodicsot is becsapta, és ballal a léc alá bombázott (3-0). Az 58. percben Nagy Patrik bal oldali szabadrúgását Ugrai csúsztatta Jánosa fölött a kapuba (4-0), majd két perccel később Olasz kapott remek kiugratást a leshatáron, 12 méterről ballal lőtt kapura, Gyurján csak belekapni tudott, de hárítani nem tudta az erős lövést (4-1). A 68. percben Nagy Patrik szabadrúgását Ugrai a védőjét megelőzve, jobbal, egy finom bokamozdulattal csúsztatta a hálóba (5-1). A 80. percben Batarelo a 16-oson belül jobbról erős keresztpasszt eresztett meg, és a bal kapufánál érkező Petró egy lépésről pörgetett a kapuba (6-1).
Mészöly Géza, a Haladás edzője: Nagyon örülök a jó eredménynek, fontos az is, hogy edzőmeccsen is ilyen jó eredményt érjünk el, hiszen ez a múlt nyáron kevésbé sikerült. Az első félidőben tetszett az egészpályás letámadásos játékunk, míg fordulás után a rendkívül gólratörő mentalitásunk.
Székely Tibor, az Ajka edzője: Az első játékrészben partiban voltunk. Nagyságrendileg hasonló helyzeteink voltak, mint a Halinak, de ezt a vasiak jobban használták ki. Fordulás után kijött a két csapat közti jelenlegi fizikai különbség.
Popin magyar lett
A mérkőzés napján megszerezte a magyar állampolgárságot Szasa Popin, így egy légiós hely felszabadult a Szombathelyi Swietelsky-Haladás keretében.