NB I

A Videoton bemutatta Tischlert, aki a szezon végéig érkezik

Kapcsolódó cikkek

A Videoton FC hivatalos honlapján megerősítette, hogy Tischler Patrik a Puskás Akadémiától kölcsönben a szezon végéig a Vidiben folytatja. Tischler Patrik 1991. 07. 30-án született Budapesten, a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd az MTK-ban lett élvonalbeli játékos, 2008-2013 között szerepelt a kék-fehéreknél. 2013 nyarán Felcsútra igazolt, azóta ott játszott. Az elmúlt 7 évben 138 NB I-es meccsen 47 gólt szerzett. Többször szerepelt az utánpótlás válogatottakban.

– Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy klubhoz tudtam igazolni! A célom, hogy érmet szerezzünk a bajnokság végén, a Magyar Kupában pedig minél tovább jussunk, úgy érzem, ehhez minden feltétel adott Fehérváron. Természetesen gólokkal szeretném segíteni a csapatot. Nem lesz egyszerű dolgom, hiszen remek játékosok alkotják a Vidi keretét, de azon leszek, hogy megmutassam a szakmai stábnak, hogy a kezdőcsapatban van a helyem. Az elmúlt egy-két napban nagyon pozitívak a tapasztalataim a Vidinél folyó munkáról, és mindenki nagyon barátságosan fogadott az edzőtáborban – nyilatkozta a vidi.hu-nak Tischler Patrik.

– Egy még mindig fiatal, remek statisztikával és átlagon felüli gólérzékenységgel megáldott támadó érkezik Tischler Patrik személyében. Egyelőre csak kölcsönben jön hozzánk, de remélem, hogy a teljesítményével bizonyítja azt, hogy a Vidinek akár hosszú távú megoldást is jelenthet. Ezúton is köszönjük a Puskás Akadémia FC-nek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy nálunk folytassa. Egy erős csapatban, mint a Videoton FC, biztos vagyok benne, hogy megmutatja, milyen lehetőségek rejlenek benne – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.
Tischler a 2015-2016-os idény végéig szerepel kölcsönben a Videoton FC-nél, és ahogy korábban írtuk, vasárnap már csatlakozott is a Spanyolországban készülő csapathoz.

Olvasói sztorik