Balogh Norbert a Palermo játékosa lett, és vasárnap délután máris bemutatkozhat a Serie A-ban. Kevés magyar futballista mondhatta el magáról ezt az elmúlt évtizedekben… A meghatározó játékosaink közül Tőzsér Dánielnek adatott meg néhány meccs a közelmúltban a Genoában, Feczesin Róbert évekig játszott a másodosztályban. A profi korszak első olaszországi légiósa annak idején Vincze István volt, aki a Tatabányából 1988-ban, 21 évesen került az itáliai élvonalban szereplő Lecce csapatához. Két szezont töltött az együttesnél, akkor, amikor még limitált volt a légiósok száma…
Vincze a Rangadó.hu kérdésére elmondta véleményét Balogh Norberttel kapcsolatban; nem tagadta, kicsit félti a fiatal debrecenit, akinek alighanem meg kell majd szoknia az új közeget, remélhetőleg nem egyből kölcsönadva egy alacsonyabb osztályú csapatnál.
– Mostanában azt látom, hogy az olasz klubokból sokszor játékostemető lesz: összevásárolnak mindenkit, aztán gyorsan tovább is adják. A Genoa vagy a Bologna jó példa erre. Megveszik, aztán azonnal „dobják” is őket a másod-, harmadosztályba. Ugyanakkor Balogh Norbi nagyon tehetséges játékos, és az biztos, hogy ha ötmillió eurót fizet érte a Palermo, akkor játszatni fogja. Hogy az elnök miket nyilatkozik róla, az nem igazán számít, nem mindig lehet komolyan venni. De ha tényleg megkapja az esélyt, meg kell próbálnia élni vele – utalt a palermói klubelnök, Zamparini nyilatkozataira Vincze István.
Akármilyen lehetőséget is kap a magyar csatár, egy biztos, csak magára számíthat – ezt már a profi világ farkastörvényeiről jelenti ki a volt válogatott balszélső. Olaszországban nem könnyű érvényesülni és nem elég, ha valaki amúgy „jó gyerek”, sőt: nem árt szívbaj nélkül előtérbe helyezni a saját érdekeket.
– Kőkemény világba kerül, az biztos, Olyan világba, ahol ha valaki rád mosolyog, lehet az valójában a legnagyobb ellenséged. Ha egy új, külföldi játékos bekerül a csapatba, megbolygatja a viszonyokat, ellenségeket szerezhet magának – okosnak kell lenni, látni kell, kik a hangadók az öltözőben. Nagyon fontos, hogy merjen önző lenni, bátran helyezze magát előtérbe. Láttam játszani Baloghot, tudom, hogy „jó fiú”, aki passzol, helyzetbe hozza a társait. Azt tanácsolom neki, ha helyzetbe kerül, gondolkodás nélkül rúgja rá. Ha nem sikerül, akkor meg tegye fel a kezét a többiek felé, hogy bocs.
– Nekem is szembesülnöm kellett ezzel, amikor Tatabányáról kimentem, egy olyan csatársorból, ahol Kiprichhel, Plotárral kiszolgáltuk egymást, mindig önzetlenek voltunk. Na jó, kivéve a Kiprichet (nevet). Aztán amikor kimentem, láttam, hogy sosem passzolnak, amikor le kellett volna készíteni a labdát. Majd feltették a kezüket. Így aztán én is átvettem ezt a gyakorlatot. Ilyen világ ez, fontos, hogy kinek a neve szerepel az újságban, ki a góllövő. Nem tudom máshogy mondani, ha csatár vagy, hihetetlen „g…inek” kell lenni.
Vincze István mindezzel együtt szeretett az olasz bajnokságban játszani, a Lecce is kiscsapat volt, bár akadtak később nagy karriert befutott játékosai is. A magyar szélső jóban volt velük, de tapasztalta az ellenkező végletet is, elsősorban a többi légiós miatt.
– Amikor én ott játszottam, még magasan a legjobb bajnokság volt Európában a Serie A. Jól éreztem magam a Leccében, a mostani szövetségi kapitánnyal, Antonio Contéval, vagy Morieróval jóban voltam, ők voltak a helyi gyerekek. Meghívtak magukhoz, én is meghívtam őket hozzám. Az argentinokkal nem lehetett nagyon haverkodni, ők féltékenyek voltak. Csak a saját dolgaimmal foglalkoztam, Balogh Norbinak is ezt ajánlom, legyen bátran egoista és amellett tartsa meg a jó értelemben vett egyszerűségét, akkor a szurkolók is szeretni fogják – tette hozzá Vincze István.
