NB I

Útra kelt a Diósgyőr

Elek Ákos még a Csangcsun Jataj játékosaként utazik a DVTK-val Törökországba.

Kapcsolódó cikkek

Az eredeti tervtől eltérően nem hétfőn reggel, hanem már vasárnap este útra kelt Miskolcról a DVTK a törökországi edzőtáborba, miután a csapat hétfő délelőtti járatát törölték – írja a dvtk.eu

Szerencsére sikerült helyet foglalni egy korábban induló gépre. Az éjszakát így Budapesten tölti a csapat, majd 9 óra 15 perckor indulnak a Liszt Ferenc repülőtérről, ahonnan Isztambul érintésével várhatóan 18 óra 40 perckor érkeznek meg Belekbe.

Elek Ákos ügyével kapcsolatban Árki Gábor sportigazgató elmondta, a válogatott középpályás a Csangcsun Jataj engedélyével elutazik az edzőtáborba, ám a státusza még nem változott, egyelőre nem a Diósgyőr labdarúgója.

– Elek Ákos ügyében nem történt változás, ő a kínai Csangcsun Jataj engedélyével utazik velünk Törökországba – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. – Két fiatal, saját nevelésű játékosunk először utazik velünk edzőtáborba. Ternován Patrik és Zöldesi Illés az elmúlt két hétben az edzéseken győzték meg Egervári Sándort arról, hogy érdemes számolni velük az első csapatnál is. Halmai Ramon rehabilitációja folyamatos, sajnos még nincs olyan állapotban, hogy a segítségünkre tudjon lenni, ő itthon készül. Miroslav Grumić és Senad Husić sincsenek az utazók között. Mindkettőjükkel korrektek voltunk és jeleztük nekik, hogy a vezetőedzőnk tavasszal várhatóan nem tud számukra elegendő játéklehetőséget biztosítani. Mivel élő szerződésű labdarúgókról van szó, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik, abban az esetben nem fogunk akadályt gördíteni a távozásuk elé. A többiek egészségesek és mindannyian a szakmai stáb rendelkezésére állnak.

Olvasói sztorik