NB I

Első meccsét megnyerte Egervárival a DVTK

Kassai csapatot győztek le a miskolciak.
Felkészülési mérkőzés
Diósgyőri VTK – FK Lokomotíva Kosice (szlovák) 2-0 (1-0)
Miskolc, DVTK edzőközpont
DVTK: Rados (Antal B., a szünetben)– Okuka (Eperjesi, 61.), Lipták (Griffiths, 61.), Kovács G., Nemes (Németh M., 61.) – Bognár I. (Ternován, 61.), Manjrekar, Kitl (Nikházi, 61.), Barczi (Kövér, 61.) – Bacsa, Novothny (Takács T., 61.). Edző: Egervári Sándor
Gólszerzők: Barczi (25.), Takács T. (79.)

A kassai Lokomotívát fogadta a Diósgyőr első felkészülési mérkőzésén. A DVTK csapatából műtét, illetve sérülés miatt hiányzott Halmai Ramon, Tamás Márk, Miroszlav Grumics, Egerszegi Tamás, Koman Vladimir, valamint rajtuk kívül a Diósgyőrben készülő Elek Ákos sem lépett pályára – derült ki a DVTK-honlap tudósításából.

Az első percekben inkább a hazaiak akarata érvényesült: több helyzetet dolgozott ki a Diósgyőr, és a 25. percben Barczi révén a vezetést is megszerezte (1-0). A folytatásban is többet támadott a DVTK, ám volt, hogy a hazai védőknek kellett menteniük a gólvonalról. Egygólos előnnyel mehetett szünetre a miskolci együttes.

A 61. percben majdnem a teljes első sort lecserélte a kispadon debütáló Egervári Sándor. A frissítés után is támadásban maradt a DVTK, és a 79. percben el is döntötte a meccset: Ternován passza után Griffiths csavart 17 méterről a kapu jobb oldala felé. Tino kapus kiütötte a labdát, azonban érkezett Takács, aki az üres kapuba lőtt (2-0).

Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője: – Ahhoz képest, hogy a második hét elején vagyunk, helyenként, különösképpen az első félidőben megfelelő volt a játék. Amit szerettem volna viszontlátni, azt a támadó és a védekező résztől is visszakaptam. Sok helyzetet dolgoztunk ki, ez már magában is pozitívum, azonban sok lehetőséget nem sikerült még értékesíteni, ami a fáradtságnak tudható be, hiszen délelőtt is edzettünk. Ez természetesen nem mentség a játékosok számára, de nem vagyok elégedetlen. A mérkőzés nagy részében agresszív, szervezett, jó védekezést valósítottunk meg és a ritmusváltásokból sok gólhelyzetet alakítottunk ki, úgyhogy összességében pozitívan értékelem a mai mérkőzést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.