NB I

Fiatalokról döntöttek Pakson

Hahn János lett az őszi idény legjobb játékosa.

Kapcsolódó cikkek

A téli szünetben kétkörös szavazást indított a Paksi FC honlapja, hogy a szurkolók eldöntsék, ki volt az ősz legjobb játékosa. Az első forduló után értelemszerűen az a három játékos maradhatott versenyben, aki a legtöbb voksot kapta. Meglepetésre a háromban nem szerepelt az ősszel kiválóan teljesítő Molnár Péter, illetve a válogatott keretben számításba vett Bartha László, Gévay Zsolt és Szabó János sem. Az élmezőny három tagja Hahn János, Kesztyüs Barna és Lenzsér Bence volt.

A második körben már csak rájuk voksolhattak a szurkolók; a szavazás a következő eredménnyel zárult:

Harmadik lett Kesztyüs Barna, a paksiak 1993-ban született, saját nevelésű védekező középpályása, aki 2014. október 22-én, a Diósgyőr ellen otthon 3-1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be az első osztályban. Eddig harminc alkalommal lépett pályára az OTP Bank Ligában.

Másodikként Lenzsér Bence zárt. Ő 1996-ban született, győri nevelésű játékos és tavaly télen, Csertői Aurél kérésére került a paksiakhoz. A középhátvéd szerepelt a Bernd Storck vezette csapatban az új-zélandi U20-as világbajnokságon. A közelmúltban megszerezte első NB I-es gólját is, a Haladás elleni, győztes hazai mérkőzésen Király Gábor kapujába talált be.

Az ősz játékosa Hahn János lett a szurkolók szerint. Kesztyüshöz hasonlóan ő is a saját nevelésű játékosok táborát erősíti. Az 1995-ös születésű támadó már 43 alkalommal lépett pályára a Paksi FC mezében az élvonalban. Az idei szezonban a Diósgyőr ellen szerzett ballábas bombája a forduló gólja volt.

Aki részt akar venni a következő szavazáson, az éppen az őszi szezon öt legszebb paksi gólja közül választhatja ki a neki leginkább tetszőt!

Olvasói sztorik