NB I

Élete legfontosabb évére készül Juhász Roland

A rutinos védő szerint a pótselejtezőhöz hasonló stílusban játszik majd az Európa-bajnokságon a Storck-csapat, amelyben senkinek, így neki sincs bérelt helye.

Szeptemberben 2018-ig hosszabbított a bajnoki címvédő Videoton futballcsapatának válogatott védője, Juhász Roland, aki aztán a mélyrepüléssel indult őszön 12 meccsen 1 gólt szerzett a bajnokságban. Az edzőváltás után a székesfehérváriak az ősz végére felkúsztak a dobogóra, és állnak a Magyar Kupában is. A 32 éves, 90-szeres válogatott hátvéd a Digi Sport reggeli műsorában tavaszi várakozásairól és a nyári Európa-bajnokságról is beszélt.

– A nehéz kezdés után a decemberi időszakra már szépen visszajöttünk – emlékezett vissza az őszre Juhász Roland. – Örömteli volt számunkra, mert tényleg nagyon nehezen rázódtunk bele, és nagyon sok minden történt a csapat életében, de most már azt látom, hogy elég szépen kezdünk kiegyenesedni. Egyre inkább az a csapat van jelen a pályán, amelyet elvárunk magunktól, és amelyet a szurkolók is elvárnak.

– Milyen a munka Horváth Ferenc vezetőedzővel? Melyek az ő edzői sajátosságai?

– Mindig nagyon örülök, ha fiatal edzők szerepet kapnak a labdarúgásban. Casoni után Pető Tamás érkezett, vele indult el ez a folyamat, majd jött Horváth Ferenc és a stábja, amelyről korábban is már sok jót hallottam. Most személyesen is megtapasztalhattam, hogy Horváth Ferenc milyen felkészült és jó edző. Ehhez az is hozzátartozik, hogy sok mindent próbál átmenteni a saját játékospályafutásának tapasztalataiból. Szerintem mindig külön motivációt ad a játékosoknak, hogy olyan edzővel tudnak dolgozni, aki nemrégiben még a futballpályán volt jelen. Úgy gondolom, hogy a csapat jól megtalálta vele a közös hangot, és ez látszódik az eredményeken is.

– Horváth Ferenc menet közben vette át a csapatot, de most a téli alapozás során van idő átadnia az elképzeléseit. Miben lesz más a tavaszi Videoton?

– Szezon közben mindig nehezebb átvenni egy csapatot egy edzőnek, de most van egy hónap, hogy együtt készüljünk, és nekivágjunk a nehéz tavasznak. Szeretnénk folytatni azt, amit két-három hónapja elkezdtünk. A játékban is már jöttek elő olyan elemek, amelyek korábban jellemezték a Vidit. Mondhatom, hogy a tavalyi szezonban szinte minden összejött a csapatnak, és most a nehéz helyzet után is fel tudtunk állni. Előre kell tekintenünk, mert még ennél is több van ebben a csapatban. Biztosan lesz néhány változás is a keretben, hiszen jelenleg csak egy támadónk van, valaki biztosan érkezik mellé. Nagyon fontos lesz a kezdés is, mert az elején nehéz mérkőzések várnak ránk.

– A nyári Európa-bajnokság élete nagy kihívása lehet?

– Talán életem legfontosabb éve is. A válogatott végre elért egy olyan eredményt, amelyet már nagyon hosszú ideje vártunk, és vártak tőlünk. Ez a bajnokságnak is jót tesz, mert minden játékos be akarja bizonyítani, hogy helye van a válogatottban és ott szeretne lenni az Európa-bajnokságon. Természetesen nekem is hasonlóak a szándékaim. Mindent megteszek, hogy a Vidivel jól szerepeljünk a tavasszal, és ha a klubommal jól sikerülnek a dolgaim, akkor ott lehetek a válogatottban is.

– Mit gondol, körülbelül mennyi belső védő kerül potenciálisan szóba a válogatott Európa-bajnoki keretét illetően?

– Nehéz számot mondani, és csak négy hónap múlva kezdődik a konkrét felkészülés az Eb-re. A kapitányra jellemző, hogy nincsenek stabil, fix emberek, így mindenki előtt adott a lehetőség, hogy bekerüljön a válogatottba. A játékosok láthatják, hogy bárki előtt nyitott a kapu, egy jó fél szezonnal oda lehet kerülni, és ez nagy motiváció. Senki nem érezheti magát biztonságban.

– Milyen stílus jellemezheti majd a Storck-csapatot Franciaországban?

– Szerintem az eddigihez hasonló stílusban. Jó dolog, hogy lesznek összetartások, így sok idő lesz arra, hogy együtt készüljön a csapat, mert azért a válogatott esetében mindig sarkalatos pont, hogy nincs elegendő idő a felkészülésre. Most több időnk lesz arra, hogy tovább fejlődjön a játékunk. Mindennek az alapja, amit a pótselejtezőn játszottunk. Szervezettek és türelmesek voltunk, amelynek meglett az eredménye.

– Egy jól sikerült Európa-bajnokság után még el tudja képzelni, hogy újra belevág egy külföldi kalandba?

– Úgy gondolom, hogy egy harminchárom éves játékosnak már nagyon nehéz egy újabb kalandba belevágni. Két és féléves szerződés köt még a Vidihez, és azon leszek, hogy ebből a maximumot kihozzam. Ha ebben esetleg még lesz egy váltás, akkor állok elébe, de most az a legfontosabb, hogy itt a maximumra törekedjek.

– A kontinensviadalon elképzelhetőnek tartja a csoportból való továbbjutást?

– Nagyon fontos lesz az első mérkőzés. Ha egy ilyen tornán a csapat az első mérkőzésen jó eredményt ér el, akkor az lendületet adhat. Úgy gondolom, hogy a sorsolás kedvezett nekünk, olyan csoportba kerültünk, ahonnan tovább lehet jutni. Szerintem a csapat nem elégszik meg azzal, hogy kijutottunk az Eb-re.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik