NB I

Edzőmeccset játszik a Diósgyőr, de Elek nélkül

Azt várják, hogy a Kínába kiküldött dokumentumok aláírva visszaérkezzenek.

Hétfőn egy edzéssel megkezdődött az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK felkészülésének második hete. Új játékos nem csatlakozott a kerethez, az Észak-Magyarországhoz eljutott információk alapján nem valószínű, hogy a következő napokban változik a helyzet. A DVTK-nál egyelőre beérnék azzal, hogy a Diósgyőrben edző magyar válogatott középpályás, Elek Ákos ügye rendeződne.

Árki Gábor, a diósgyőriek sport­igazgatója elmondta, nem történt előrelépés a visszaigazolás ügyében: bár a 27 éves labdarúgó jelenlegi klubjával, a kínai Csangcsun Jatajjal túl vannak a megállapodáson, változatlanul azt várják, hogy a kiküldött dokumentumok aláírva visszaérkezzenek az ázsiai országból.

A kínai csapat egyébként megkezdte felkészülését a 2016-os esztendőre, és nem hiányolták Elek Ákost, aki a Jataj vezetőinek tudtával edzhet idehaza. Viszont játszani nem játszhat edzőmérkőzésen, mivel szerződése másik klubhoz köti, így csak abban az esetben léphet pályára a szerdán 14.30-kor Diósgyőrben kezdődő, szlovák másod­osztályú Lokomotiv Kosice elleni találkozón, ha addig megtörténik a kínai klubbal a szerződésbontás, vagyis visszaérkeznek az aláírt papírok.

Olvasói sztorik