NB I

Ismét új edző a Vasasnál

Alakul a német Michael Oenning szakmai stábja...

Mint ismert, az év második napján a német Michael Oenning személyében új vezetőedzőt nevezett ki az élvonalban újonc Vasas. Eddig nem lehetett tudni, milyen összetételű szakmai stábbal dolgozik majd a tréner, akinek munkáját az első héten Ferenczi István segítette.

A Rangadó.hu értesülése szerint Bíró Szabolcs nem maradhat kapusedző, posztját Lippai József veszi át.

Játékosként az Újpesti Dózsa utánpótlásában nevelkedett, majd védet a többi között a BVSC, a III. Kerületi TVE és a BKV Előre színeiben is. Közelítőleg ötszáz élvonalbeli és másodosztályú meccsen lépett pályára, és megfordult Izraelben is. „Mindenhol első számú kapus tudtam lenni és szinte sosem voltam sérült. Ezért tudott össze jönni ez a szép kerek meccsszám. Ötször nyertem NB II-es bajnokságot, közben bemutatkoztam a magyar futsal válogatottban is, ahol több világversenyen is részt tudtam venni. Csapataim nagy részében csapatkapitány voltam” – mesélte egy 2014-es interjúban.

Lippai már 25 éves koromban elvégezte a Testnevelési Főiskolát, edzői és sportmenedzseri diplomát szerzett. Később – tíz éven keresztül – az ország két legelismertebb és legjobb akadémiáján, Agárdon és Győrben volt vezető kapusedző. Kilenc évet töltött ugyanilyen pozícióban az MLSZ különböző csapatai mellett, illetve a felnőtt válogatott mellett is tevékenykedett.

A keze alatt fejlődhetett többek között Bogdán Ádám, Megyeri Balázs, Fülöp Márton, Gulácsi Péter, Jova Levente, Nagy Gergely és Hegedüs Lajos is. Legutóbb a Diósgyőr utánpótlásában dolgozott.

Az UEFA kapusedző pro tanfolyamot 2012-ben, Dublinban végezte el.

Olvasói sztorik