NB I

Hivatalos a Békéscsaba második igazolása

Takács Péter Mezőkövesdről költözik az NB I-es csapathoz.

Vukasin Polekszics után újabb játékossal erősített az NB I-ben sereghajtó Békéscsabai Előre. A montenegrói kapus mellett megszerezték ugyanis a legutóbb Mezőkövesden futballozó Takács Pétert.

Az MTK-nevelésű, de később Diósgyőrben és Pápán is megforduló középpályás nyilatkozott a csabaiak honlapjának:

– Középpályás létemre elég sokszor a kapu elé kerültem, a tavalyi szezonom kifejezetten jól sikerült a sok gól miatt, úgyhogy szeretném ezt a gólerős játékot továbbra is folytatni. Az a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen, én pedig alá vetem magam annak, amit a csapatérdek kíván – mondta Takács.

Olvasói sztorik