NB I

„Minden esély megvan rá, hogy a bajnokság végén dobogón legyünk”

Hrepka Ádámnak nagy tervei vannak az MTK-val.

Az MTK támadója, Hrepka Ádám a klub honlapjánbeszélt az őszről, valamint az előttünk álló félévről.

– Nem volt rossz a félév. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, a Fradi ugyan kiemelkedik a mezőnyből, de minden meccsen apró dolgok döntenek a pontok sorsáról. Egészen az utolsó meccsig dobogós helyen volt a csapat, sajnos a szünetre lecsúsztunk onnan, de így is minden esély megvan rá, hogy a bajnokság végén újra ott legyünk. Azt hiszem két-három pont fog dönteni arról, hogy egy-egy csapat második vagy éppen hetedik lesz a bajnokságban, ami egyáltalán nem mindegy. Reméljük, mi boldogok lehetünk majd a végelszámolásnál – fogalmazott.

Elmesélte azt is, mit gondol a klubnál fél éve munkába álló László Csaba vezetőedzőről.

– Mint minden edzőnek, neki is megvan a saját elképzelése, mind a játékosokra, mind a taktikára vonatkozóan. Úgy érzem, hogy a csapat elég jól alkalmazkodott, ezekhez a bizonyos elképzelésekhez.

A támadó 12 mérkőzésen két találattal zárt a félév során az élvonalban.

– Amíg egészséges voltam, minden meccsen szerephez jutottam, amit nagyon pozitívan éltem meg, de persze állandósítani szeretném a helyem a kezdőcsapatban. Ehhez kell az is, hogy idén elkerüljenek a sérülések, mert 2015-re jutott belőlük éppen elég – tette hozzá.

Olvasói sztorik