NB I

Bárányos mindig élvezte a téli tornákat

Karrierje során sosem tiltották meg, hogy játsszon kispályán is.

A téli uborkaszezon az átigazolások mellett a téli teremtornák időszaka is. A magyar élvonalban korábban nagy hagyománya volt ennek, ám az elmúlt években nem került sor ilyen eseményre, sőt a klubok helyenként kifejezetten tiltják is az ezeken való részvételt. A Honvéd, a Ferencváros, a Sopron, a Vasas, a REAC, a Nyíregyháza, a Pápa és a belga Lommel United, valamint a görög Aszterasz Tripolisz korábbi futballistáját, Bárányos Zsoltot kérdeztük a téli tornák tapasztalatairól.

– Természetesen vettem részt téli tornákon. Vegyesen a szurkolókkal és nagypályás csapattársaimmal játszottunk. A legendás NB I-es tornákon is pályára léptem, azok akkoriban nagy élménynek számítottak, ott kifejezetten NB I-es klubok játékosai ellen küzdhettünk. A REAC-cal egyszer meg is tudtuk nyerni! Más tornára – amíg előbbit rendszeresen megrendezték – nem jártunk. Összességében emlékeim szerint a legtöbb téli kupát nem a szurkolók szervezték, inkább ezzel foglalkozó cégeknek köszönhettük. A nem NB I-es kupákon barátokkal indultunk. Mindig rendkívül szívesen mentem ezekre – emlékezett vissza a hatszoros válogatott labdarúgó.

A részvétel veszélyeiről is faggattuk Bárányost.

– A sérülések természetesen állandó veszélyt jelentettek, de igyekeztünk odafigyelni rá, hogy elkerüljük. Akkoriban a klubok keveset foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel, azóta viszont egyre inkább beleavatkoznak. Sokszor előfordul manapság, hogy megtiltják a játékosoknak a részvételt, komoly büntetés terhe mellett. Nekem még azt mondták, jobb lenne pihenéssel tölteni az időt, de amíg nem történik baj, csináljam. Persze, ha peches volt az ember és megsérült, annak következményei voltak, ezek alapján mindenki maga eldönthette, vállalja-e. Ennek szellemében folyt az egész játék, aljas belépők sem voltak, persze magunkra is vigyáztunk, hogy ne menjünk bele a csínybe. Ez persze nem jelenti azt, hogy baráti légkör uralkodott volna, hiszen komoly pénzdíjazásért zajlottak az események.

De vajon milyen népszerűsége volt a téli tornáknak? Bárányos szerint Budapesten kevesebben nézték.

– Mint mindig, úgy jelenleg is vidéken van a legmagasabb nézettsége. Épp egy debreceni tornára készülünk, ott jellemző a teltház, főleg a döntőkön, de általában is a megyeszékhelyeken voltak a legtöbben kíváncsiak.

Olvasói sztorik