NB I

Már meg is van az egyik kieső az NB I-ből

Legalábbis az elmúlt évek statisztikái alapján. Egyszer sem fordult elő, hogy az ilyenkor utolsó két helyen álló csapatok közül mindkettő bennmaradt volna a szezon végén.

Tizenkilenc forduló ment le a bajnokságból, annyit máris megállapíthatunk, a bajnoki címért vívott harc nem váltotta be a létszámcsökkentéshez fűzött reményeket. A Ferencváros gyakorlatilag féltávnál megnyerte a bajnokságot, nagyobb pontelőnnyel vezet a második helyezett előtt, mint amekkora a különbség a második és az utolsó előtti között. Izgalmak így a dobogóért folytatott harcban és a kiesés elkerüléséért várhatók.
Utóbbi fronton, egyelőre úgy tűnik, az újonc Békéscsaba stabil résztvevő lesz, és nem sok jóval kecsegteti őket az elmúlt évek statisztikája. A viharsarkiak 12 pontot szereztek a 19 mérkőzésen, ennél többet ugyan senki nem tudott összekaparni ennyi forduló alatt az elmúlt tíz szezonban az utolsó helyen álló csapatok közül – viszont a bennmaradás sem sikerült utolsó helyről indulva szinte senkinek. Az egyetlen kivétel a tavalyi szezonban a Haladás volt, és ez adhat erőt a Csabának is akár. Mert a szombathelyiek ugyanígy 12 ponttal álltak utolsó helyen, végül azonban több mint ugyanennyit még hozzátettek és megkapaszkodtak az élvonalban. Ráadásul nekik erre 11 meccsük maradt, mert tavaly még 30 fordulóból állt a bajnokság – idén a hátralévő meccsek száma 14, elvileg nem reménytelen tehát az újonc helyzete.

De ha nem ők, akkor az utolsó idei fordulóban lecsúszó Puskás Akadémia búcsúzhat – legalábbis, ha bejön idén is a korábbi évek modellje: a 19 kör után kieső helyen álló két csapat egyike biztosan ki is esett a végén, egyszer sem tudott mindkettő visszakapaszkodni a táblázaton. Ez persze csak statisztika, és ismételjük, idén több mérkőzést játszanak a csapatok. A 2006/07-es szezontól, tehát a mostanival együtt a legutóbbi tíz évben összesen ötször maradt ugyanaz az állás a két utolsó helyen a szezon végén, mint ilyenkor. A vizsgált bajnokságok felénél tehát sorsdöntő volt az aktuális helyzet.
De volt példa felkapaszkodásra is. Két éve a Paks állt a 15. helyen 18 ponttal – ám a hátralévő 11 fordulóban bravúrosan teljesítettek a zöld-fehérek és végül 34 ponttal egyenesen a középmezőnyben (11. hely) végeztek. Így az ekkor még egy ponttal előttük álló Mezőkövesd-Zsóry szánkázott vissza a másodosztályba, miután a folytatásban csak 5 pontot gyűjtött. A következő hajrá-meneküléshez a 2010/11-es szezonig kell visszamenni, itt a Szolnok sorsa hamar megpecsételődött, ám a Siófok pontosan ugyanúgy támadt fel, mint a fent említett Paks, 16 pontot zsebeltek be és megúszták. Ment helyettük az NB II-be a kiábrándító mélyrepülést produkáló MTK, amely pedig a 19. fordulóban még 5 ponttal a Balaton-partiak előtt állt a táblázaton.

2007 és 2011 között egyik kiesőjelölt sem tudott csodát tenni az utolsó 11 fordulóban, szép emlékű klubok mentek a süllyesztőbe: REAC, Tatabánya, Sopron, Vác – utóbbi 19 forduló alatt mindössze 9 pontot szerzett, ennél kevesebbet csak a ZTE, amikor kiesett (2011/12, 7 pont). A 2006/07-es szezonban láttuk az elmúlt tíz év legnagyobb hajráját: a Kaposvár, amely akkoriban még egy karakteres, stabil kiscsapatnak számított, úgy maradt bent a 20. fordulótól induló szakaszban, hogy az addigi szerény 17 pontjához még 24-et szerzett (tehát csak 9-et veszített el) és meg sem állt a 7. helyig! Persze értelemszerűen itt is kellett lennie másik végletnek: a PMFC a magnyugtató, kellemes 8. helyről bucskázott alá – a Kaposvár 24 pontjához képest nekik összesen 8 jött össze a hajrában.
Van tehát követendő és intő példa egyaránt a most kieső helyen tanyázó csapatok és az egyelőre megnyugtatónak tűnő középmezőnyben állomásozó együttesek előtt is. Mert azt már többször elmondták játékosok, edzők, hogy a tizenkét csapatos mezőnyben sűrűbb a helyzet, mint korábban, itt egy-egy vereség vagy győzelem is sokat változtathat a helyezéseken. És nem tizenegy, hanem tizennégy forduló van még hátra a bajnokságból. Akár az utolsó fordulókban is változhat a helyzet.

Olvasói sztorik