Ragyogó interjút közölt a DVSC honlapja, amelyből sok mindent megtudunk a hajdúságiak ifjú támadójáról. A jelenleg Telkiben edzőtáborozó Balogh nem felejtette el, honnan jött, nem bánja, mert így megtanulta értékelni és megbecsülni azt, amije van. A mai napig tartja az otthoni gyerekkori barátokkal a kapcsolatot.
– Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel – mesélte a csatár. – Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását, amíg az iskolában mindenkinek szép cipője volt, az enyém a turkálóból származott, és ez bántott. Emlékszem, már fociztam az utánpótlásban, reklámoztak David Beckhammel egy adidas cipőt, ami nekem nagyon tetszett. Sírtam, mert annyira vágytam rá, de tudtam, esélyem sincs hozzájutni. Utólag azt mondom, nem bánom, hogy ilyen gyerekkorom volt, sőt, hálás vagyok érte, mert sokkal jobban tudom értékelni az életet, és megbecsülni azt, ami éppen van.
Balogh Norbert Hajdúböszörményben kezdett el focizni, majd Arany László felfedezte, és előbb a DSI-hez, majd onnan tízévesen, egy válogató után a DVSC-hez került. A debreceni klubból Bücs Zsoltot említi, mint aki nagyon sokat segített neki.
– Vékony voltam – most is az vagyok, de akkor különösen -, emiatt nem tudtam végigjátszani egy teljes meccset, és ez elkeserített – tette hozzá a Loki futballistája. – Zsolti bá’ azonban mindig biztatott. Egyszer azt mondta nekem: “Norbi, ne idegeskedj, legyél türelmes, mert benned megvan az, ami más gyerekben nincs, hidd el, eljön a te időd, és egyszer nagy játékos leszel”. Biztos volt abban, hogy hamar eljutok az első csapatig, és igaza lett. Később egyébként Szatmári Csaba és Sándor Csaba kezei között is nevelkedhettem, velük is jó volt együtt dolgozni, mint ahogy a Létavértesnél Zoran Szpisljakkal is. Ott lettem először bajnok, ami örök emlék marad számomra. Jó közösség alakult ki, olyanok voltunk, mint egy család.
Balogh beszélt arról, hogyan vállalt pluszmunkát az édesanyja, hogy egy neki tetsző kabátot meg tudjon venni, és egyben azt a szóbeszédet is eloszlatta, hogy azért játszhatott volna a DVSC-nél, mert az édesapja finanszírozza a csapatot.
– Amikor az első csapathoz kerültem, beköltöztem Debrecenbe, jelenleg albérletben lakom. A szüleim azonban még Böszörményben élnek. Ők korábban elváltak, és a lakásunkból ki kellett költöznünk, elvitte a bank, mivel nem tudtuk fizetni. A mamámhoz költöztünk: én, anyukám és a húgom, Rebeka, aki most tizenegy éves. Másfél éve még így éltünk, és nem volt könnyű, de most már van saját keresetem, és amennyire tőlem telik, támogatom a családomat. Bár anyukám és a húgom még mindig a mamámnál él, ami bánt engem, de remélem, az ő életük is jobbra fordul hamarosan.
A 19 esztendős játékos a futballban egyre inkább előre tört, ám a családi helyzete még rosszabbra fordult.
– Apukámnak ekkor kellett egy évre börtönbe vonulnia, dokumentummal kapcsolatos hibát követett el – árulta el Balogh. – Tiszalökre vitték. Nehezen viseltem, hogy ritkán láthattam, és amikor beszélőre mentem, nem érinthettem meg. Fontos ember az életemben, általa kezdtem el focizni. Sokra vitte volna, de elkövetett hibákat az életében. Tanult belőle, kiegyenesedett. A sors fintora, hogy amikor bevitték, pont ekkor kerültem fel az első csapathoz. Nem volt könnyű a focira figyelni, de szerencsére sok ember támogatott, köztük anyukám, aki mind a mai napig rengeteget tesz értünk. Emlékszem, pár éve nagyon megtetszett egy kabát, ő pedig elment pluszmunkát vállalni, hogy megvehesse nekem. Nem tudtam, hogy miért megy este dolgozni, le is szidtam érte. Aztán elkezdett sírni: azért fiam, hogy megvehessem neked a kabátot. Szíven ütött. Érdekes, mert egyszer azzal a váddal illettek, hogy én azért játszom, mert apukám pénzeli a DVSC-t. Aki ezt állította, semmit nem tudott rólunk.
Az ifjú labdarúgó megjárta a mélységet, ám a magasba vágyik.
– A válogatottság is nagyon fontos, hiszen a hazámért játszhatok, de amire a legjobban vágyom, hogy a DVSC-vel a Bajnokok Ligájában szerepelhessek zsúfolásig telt ház előtt, és halljam a BL-himnuszt, amely ott, akkor éppen értünk szól – mondta. – Amikor 2009-ben a Loki a Liverpoolt fogadta a Puskás Stadionban, én még labdaszedő voltam. Varga Józsitól és Szakály Pétertől kértem autogramot, ma pedig már velük futballozhatok egy csapatban. Hatalmas megtiszteltetés.
S, hogy mi hajtja előre?
– A futball szeretete és a remény, hogy jobb lesz az életem – így Balogh Norbert. – Azt tudom üzenni minden fiatalnak: ha kitartó és hisz benne, hogy ő is van olyan jó, mint a többiek, de nem száll el magától, a földön marad, akkor bármit elérhet. Én hittem a jobb életben, hittem, hogy egyszer a DVSC első csapatában játszom majd, ennek érdekében teljes alázattal, elszántan tettem a dolgom. Kicsit hasonlít a sorsom a Góóól! című film főszereplőjéhez, aki szegénységből indult és aztán a csúcsra jutott labdarúgóként. Bár rám még hosszú út vár, de egyre jobban alakul az életem. Már most úgy érzem magam, mintha a mesében lennék.
