NB I

Nikházi: szívbetegség kizárva

Orvosi sérült-körkép Diósgyőrből.

Kapcsolódó cikkek

Bár az elmúlt hetekben jóval kevesebb sérülés sújtotta a Diósgyőrt, mint a korábbi hónapokban, így is akad néhány játékos a csapatban, aki kisebb-nagyobb problémákkal küzd. A DVTK az év utolsó mérkőzésén az újonc és sereghajtó Békéscsabát fogadja. A klub honlapján Forgács Alfréd csapatorvos beszélt a sérültek állapotáról.

Nikházi Márk mellkasi fájdalmakra panaszkodott múlt héten pénteken. A kérésemre a sürgősségi osztályra hozták, majd átkerült a kardiológiára, miután az EKG-vizsgálat a normálistól eltérő eredményeket mutatott. Azt feltételeztük – és ez később bizonyosodott is –, hogy néhány héttel korábban átesett egy felső légúti infekción, mely antibiotikum-kúra nélkül lett kezelve. Ekkor szívburokgyulladásra gyanakodtunk.

Márkot több napig megfigyelés alatt tartottuk, alapos kivizsgáláson esett át, és szerdán már elhagyhatta a kórházat. Nem találtunk semmit, ami szívbetegségre utalna, minden lelete negatív lett, nyugodtak lehetünk. Mivel egy hétig nem edzett, valószínűsíthető, hogy nem fog tudni pályára lépni szombaton. Masszázskúrára kell majd járnia, és gyógyszeres aszpirin-kezelést javasolt a kardiológus. Nincs akadálya annak, hogy visszatérjen a pályára, a téli felkészülést már a csapattal fogja elkezdeni.

Tamás Márk az Újpest elleni mérkőzésen szenvedett belső oldalszalag-szakadást a bal térdében, így ő sem lesz bevethető a Békéscsaba ellen. Műteni szerencsére nem kell, négy hétig konzervatív kezelésben részesül.

Egerszegi Tamásnak a bal combhajlító izma húzódott meg két héttel ezelőtt, ezért nem tudott pályára lépni Újpesten. Rendszeres kezelésen vesz részt.

Bősz Levente vállműtéten esett át néhány hete, fellépett nála egy többszörösen visszatérő ficamodási hajlam. Jelenleg a rehabilitáció elején tart.

Halmai Ramon már szintén a rehabilitációs edzéseket végzi Diósgyőrben. Korábban már volt egy keresztszalag-sérülése, az akkor pótolt keresztszalagja szakadt el az ősszel. Az ő felépülése veszi igénybe a legtöbb időt. A korábbi sérültjeink közül már mindenki hadra fogható, és amennyiben a téli alapozás során elkerüli őket a balszerencse, akkor százszázalékos állapotban várhatják a februári rajtot.

Olvasói sztorik