NB I

Unalomba, majd pontosztozkodásba fulladt a Haladás – Békéscsaba

Mindkét csapat szerzett egy pontot, de a mutatott játékra egyik sem lehet büszke.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

Rohonci út, 2147 néző
Vezette: Németh Á. (dr. Varga Zs., Márkus T.)
Gólszerző: Iszlai (73.), ill. Calvente (67.)
Haladás: Király – Angyal 5 (Schimmer -, 74.), S. Wils 6 (Jagodics, 46.), Jánvári, Bosnjak – Németh M., Iszlai, Th. Wils – Gosztonyi 5 (Batarelo -, 65.), Gaál, Halmosi.
Békéscsaba: Mursits – Piermayr, Vaskó, Fehér, Damjanovics – Bagi, Borbély, Spitzmüller, Fabio – Birtalan 5 (Punosevac -, 83.), Calvente.
Sárga lap: Németh (78.), ill. Vaskó (19.), Piermayr (27.), Bagi (55.), Mursits (89.)

Veszélyes békéscsabai szöglettel indult a mérkőzés, amelynek első félidejét ezt követően szívbetegek is nyugodtan végig nézhették. A Szombathelyi Haladás kissé fásultan, a vendégek a “csak gólt ne kapjunK” jelszó égisze alatt fociztak.

A 40. percig helyzet sem volt, ekkor Gaálnak adódott két lehetősége is, de Mursitsnak egyszer sem kellett maga mögé nyúlni.

A második félidő első, focira emlékeztető megmozdulására 13 percet kellett várni, ekkor Németh Márió unta meg a színvonalat, amin 25 méteres, jócskán fölé szálló lővése, valljuk be őszintén, túl sokat nem javított.

A 67. percben a Békéscsaba váratlanul vezetést szerzett. Calvente remekül iramodott meg, becsapta Jagodicsot, majd bevette Király kapuját. Ez a gól kellett a vasiaknak, hogy ne vegyék félvállról a meccset. Mészöly Géza csapata váltott, és a 75. percben egyenlített. Németh Márió bődületes szabadrúgását Mursits öklözte a mezőnybe, a kipattanót pedig Iszlai fejelte védhetetlenül a kapuba.

A mérkőzésen újabb gól már nem született. Ez egyik csapatnak sem igazán jó.

Olvasói sztorik