NB I

Kirúgás? Bekőnek esze ágában sincs megfutamodni

Távolinak tűnik, hogy Bekő Balázs, a DVTK edzője megfeleljen a klubvezetők által támasztott ultimátumnak. A hátralévő három őszi bajnokin 7-8 pontot kell szereznie.

Nincs könnyű helyzetben Bekő Balázs, hiszen az NB I-es Diósgyőr a várakozások alatt szerepel, ezért nemrégiben a klub vezetése ultimátumot adott számára. Az utolsó öt őszi bajnokin 8-9 pontot kell szereznie a csapatnak, vagy a korábban Kecskeméten szép sikereket elért edzőnek új munkahely után kell néznie.

Nos, a szakember azóta még nehezebb helyzetbe került, hiszen Debrecenben kikapott a DVTK, majd a hétvégén otthon döntetlent ért el a Paks ellen, azaz a hátralévő három meccsen újabb vereség már nem fér bele.

– Egyáltalán nem foglalko­zom az ultimátummal, hiszen ha minden percben ezen járna az eszem, nem segítené a munkánkat – árulta el a BorsnakBekő. – Egyébként sem vagyok a számok rabja. Úgy vélem, a legfontosabb, hogy a csapat játéka folyamatosan fejlődjön. Be­csülettel dolgozunk, a játékosokra nem lehet különösebb panaszom, ám tény, az eredmények nem jönnek. Sajnos, negatív spirálban vagyunk, a focistáim önbizalma nem verdesi az eget. Sokszor rossz döntéseket hoznak, leginkább a gólok hiányoznak.

A fiatal edző hozzátette, elérhetőnek tartja, hogy a hátralévő bajnokikon megszerezzék a szükséges pontokat. A jelenlegi helyzetet nem éli meg tragédiaként, nem tart a menesztésétől és esze ágában sincs megfutamodni.

Olvasói sztorik