NB I

Vignjevics: nagy győzelem volt

A Haladás sem tudta megállítani a hetek óta remeklő Újpestet. A lila-fehérek négy bajnoki meccset nyertek meg zsinórban, és már az ötödik helyen állnak a tabellán.

Kapcsolódó cikkek

Nebojsa Vignjevics, az Újpest edzője érthetően büszkén nyilatkozott a Szombathelyen aratott 3-0-ás diadalt követően.

– Nagyon örülök a győzelemnek, és ennek több oka is van – idézi a szakvezetőt a budapesti klub honlapja. – Gratulálok a játékosaimnak, fantasztikus összecsapáson három gólt szereztünk, a mérkőzés egészét tekintve uraltuk a játékteret, mindkét félidőben jobbára nálunk volt a labda. Meggyőző teljesítményt nyújtott kivétel nélkül mindenki, és mondom ezt azért, mert a Haladás otthonában mindig nehéz jó meccset játszani. Nagyon erős a szombathelyi együttes, de ma nem sikerült a teljes erejüket képviselniük. Veszélyes játékot játszanak általában, ma azonban mi veszélyesebbek voltunk. Nagy győzelem ez a mai. Az első félidőben végig megtartottuk a labdát, nem engedtünk üres területet a Haladás támadóinak. Már korán sikerült megszereznünk az első gólt, a második félidőben pedig bebiztosítottuk győzelmünket. Még egyszer gratulálok a csapatomnak, a Szombathelyi Haladásnak pedig sok sikert kívánok a hátralévő mérkőzésekhez.

Olvasói sztorik