NB I

Nem tört meg az MTK fehérvári átka

A Videoton emberelőnyben lőtt góllal nyert, Kanta a meccs végén 11-est hibázott.
OTP Bank Liga, 17. forduló
Videoton FC – MTK 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 1000 néző, jv: Bognár T.
Videoton: Danilovics – Nego, Juhász, Vinicius, Szolnoki – Pölöskei, Oliveira – Gyurcsó (Géresi, 61.), Kovács, Suljic (Sejben, 91.) – Feczesin (Soumah, 93.), edző: Horváth Ferenc
MTK: Hegedüs – Bese, Poór, Grgics, Vadnai – Strestik (Varga, 86.), Kanta (Szatmári, 90.), Thiam, – Gera, Torghelle (Baki, 75.), Ramos edző: László Csaba
Gólszerző: Oliveira (82.)
Kiállítva: Gera (73.)

A közelmúltat tekintve nem volt oka aggodalomra a Videotonnak az MTK ellen: 2010 óta minden fehérvári meccsüket a hazaiak nyerték, tavaly ősszel 5-0-ra. Most viszont az MTK állt jobban a táblázaton és biztos volt, hogy ez a mérkőzés után is így marad. A Videotonból sérülés miatt Stopira, Trebotic és Simon Ádám is kidőlt, Horváth Ferenc meglehetősen támadó felállásban küldte pályára csapatát, a szűrő Pölöskei társa az eredetileg szélső Oliveira volt, és a kezdőcsapatban kapott helyet Kovács, Suljiuc, Gyurcsó és Feczesin is. Az MTK egy helyen változott a Fradi ellen győztes kezdőhöz képest, az eltiltott Vass Ádám helyén Thiam kezdett.
Gyurcsó mozgékonyan és veszélyesen játszott a meccs elején, a 9. percben szépen tekert kapura egy kontra után, Hegedüs bemutatta a meccs első védését. Rögtön utána Danilovics és Vinicius összehozta az első MTK-helyzetet: a védő némileg veszélyes hazaadását a kapus nem tudta elrúgni, szerencséjére nem úgy perdült a lábáról a labda, hogy Gera Dániel egyből lőni tudjon, végül mellé helyezett. A mozgalmas első negyedórát egy remek Vidi-kontra zárta, Kovács nagy lendülettel hozta ki a labdát a saját térfeléről, Suljicot játszotta meg, aki egyből visszagurított, Oliveira pedig futtából kevéssel tüzelt a léc fölé. Ez a támadás többet érdemelt az eddigre összegyűlő nagyjából ezer nézőnél.
A vendégek a legkevésbé sem álltak be védekezni, a 20. percben Ramos például megborotválta a lécet egy 20 méteres nagy lövéssel. Érdekes volt látni, hogy a Videoton kontrákból veszélyeztet, de azok szinte mindig tényleg veszélyesek voltak, elsősorban Kovács aktivitásának köszönhetően. A hazai szurkolók által lelkes „Sanyi!” kiáltásokkal üdvözölt Torghelle a 22. percben veszélyeztetett először, Ramos látványos mozdulattal visszakanalazott labdáját fejelte fölé. A következő fejese még veszélyesebb volt, ezt a gólvonalról vágta ki Nego, majd Ramos is bólintott egyet, Danilovics védett.

A 33. percben Bognár játékvezető kabarézott kicsit: Grgics kb. két méteres magasságba rúgta fel Suljicot, a bíró látványos mozdulattal adott sárgát – a sértettnek, „műesésért”. Az viszont Danilovics sara lett volna, ha gólt lő az MTK, Bese középre tartó lövését majdnem a saját kapujába ütötte. Ezekben a percekben egyértelműen a vendégek akarata érvényesült. A 38. percben nagyon közel jártak a gólhoz: Strestik precíz beadását Torghelle berobbanva a kapu elé fölé fejelte. Már letelt a 45 perc, amikor Kovács István került földre az MTK 16-osán belül, a játékvezető azonban csak azért fújt a sípjába, hogy véget vessen a félidőnek. Vele és a hazaiak játékával sem volt kibékülve a fehérvári lelátó népe.

A második játékrész Videoton-helyzettel indult, az 50. percben Juhász fejelt közelről Hegedüs kezébe egy szöglet után. Az MTK az 53. percben komoly lehetőséghez jutott, Gerát lökték fel a kaputól 20 méterre, a szabadrúgást a jobbösszekötő helyéről Kanta jobbal a hosszú oldali kapufára csavarta. Továbbra is sokat mérgelődtek a hazai szurkolók, Horváth Ferenc pedig érdekes cserére szánta el magát, a kapott labdák híján alig észrevehető Gyurcsó helyére a fiatal Géresi Krisztiánt küldte be. Az élete első NB I-es meccsét játszó támadó egy perccel később akár gólt szerezhetett volna, de az elé kerülő labdát egy védőbe rúgta.

A Videoton kissé lábra kapott, több veszélyes beadásuk is volt a hazaiaknak, Vinicius nem sokkal csúsztatott a kapu mellé egy szögletet. A 70. percben Hegedüs óriási bravúrt mutatott be: Suljic beadása után Feczesin fejelt közelről, az MTK kapusa kiütötte a labdát. Az MTK számára a 73. percben hirtelen meleg lett a pite: Gera felesleges mozdulattal megrúgta Suljicot, amiért megkapta második sárga lapját. László Csaba az emberhátrányra reagálva lecserélte Torghellét. Közben Hegedüs tovább tartotta a frontot, Kovács bombáját is kivédte.

A 82. percben viszont már tehetetlen volt: jobb oldali szöglet után Oliveira elé csúsztatták a labdát a védők, a portugál pedig 20 méterről, mellrevétel után a kapu jobb oldalába lőtt (1-0). A 85. percben gyors Vidi-támadás után ketten maradtak le a kapu előtt a labdáról. Az MTK pedig szinte a semmiből büntetőhöz jutott: az alighogy beállt Varga Szabolcsot akasztotta Nego az alapvonal előtt. Kanta a jobb sarokra lőtte a 11-est, Danilovics hatalmasat vetődve kivédte a lapos kísérletet. Érdekesség, hogy László Csaba ezután a 90. percben lecserélte csapatkapitányát, aki ezek szerint sérülten vállalta a büntetőt…

A meccs véghajrája is izgalmas volt, a 93. percben Hegedüs felment fejelni egy szabadrúgásnál, a kontrából pedig üres kapura támadhatott a Videoton, de Kovács lövését blokkolták. Végül a hazai átlagnál mozgalmasabb meccsen 1-0-ra nyert a bajnok, elsősorban jobb második félidei játékának köszönhetően – de némi szerencsével.

Olvasói sztorik