NB I

Gyásznap: elhunyt Várhidi Pál

Az Újpest egykori legendás védője, majd vezetőedzője 84 éves volt.

Kapcsolódó cikkek

Nyolcvannégy éves korában csütörtökön elhunyt Várhidi Pál, az Újpest legendás futballistája, az Aranycsapat keretének tagja. Az egykori kiváló védő – aki időskori megbetegedés miatt augusztus elején kórházba került – halálhíréről családja tájékoztatta az MTI-t.

Várhidi Pál játékosként kizárólag a lila-fehéreket erősítette, 1949 és 1965 között játszott a Megyeri úton. Az MTI-nek 80. születésnapján adott hosszabb interjút, amelyben így fogalmazott: „Ifistaként kerültem Újpestre, ebben nagy szerepe volt Dicker Mihálynak, aki akkoriban a klub mindenese volt és elintézte az átigazolásomat. Olyan óriási játékosokkal futballozhattam együtt, mint Nagymarosi, Szűcs és Szusza Feri.”

Várhidi hozzátette, nem is nagyon gondolkodott azon, hogy valaha is máshol folytassa pályafutását:

„Akkoriban előszeretettel keresték meg, akár külföldről is a fiatal játékosokat, de én itt találtam meg a számításomat és szerencsémre sokáig is játszhattam, később pedig edzőként is visszatérhettem Újpestre.”

A kőkemény védő a visszaemlékezésében leszögezte, játékosként legnagyobb pillanata a londoni 6-3 volt, amelyen csak a cserepadon ült: „Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy az Aranycsapat tagjaként ott lehettem azon a mérkőzésen.”

A tízszeres válogatott Várhidi Pál tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes válogatott keretének – a vébén nem lépett pályára –, az 1960-as római olimpián pedig bronzérmet szerzett a nemzeti együttessel.

Vezetőedzőként 1973 és 1980 között négy bajnoki címet szerzett az Újpesti Dózsával. Az 1954-es vébén szerepelt magyar válogatottból Várhidi Pál halálával már csak Tóth József van életben.

Olvasói sztorik