Előre nehéz megjósolni, mi dönthet a norvég-magyar párosításban a pótselejtezőn, hoztunk már statisztikákat, készültek kimutatások egyéni és csapat szinten, és persze mindenki elmondja a kötelezőt, hogy apróságok döntenek majd. De mi azt mondjuk, az is könnyen lehet, hogy még annál is kevesebben múlik a kijutás, mint gondolnánk.
Valamiért ugyanis az északi válogatottak ellen hajlamosak vagyunk a végére tartogatni a csattanót. Néha ugyan rajtunk csattan, de hát ilyen a futball. Nézzünk pár emlékezetes utolsó pillanatos döntést a magyar válogatott és a norvég, finn, svéd csapat egymás elleni találkozóiból.
Ki hitte volna 1997-ben, hogy Finnországban sikoltozásba hajló riporteri örömódába és extázisba hajló pocsolyában csúszásba torkollik az utolsó vb-selejtezőnk. A Csank-csapat azonban a 91. percig hátrányban volt, amikor egy szöglet után három finn ért utoljára a labdához, mielőtt az a saját kapujukba jutott volna. Így előztük meg őket és mentünk pótselejtezőre (ahol aztán történt, ami történt).
A finnek később sem szerettek meg minket: az elmúlt pár évben kétszer kerültünk velük egy selejtezőcsoportba és a négy meccsből hármat a hajrában nyertünk meg. Dzsudzsák Balázs 94. perces bombája 2010-ben, Helsinkiben emlékezetes (mert akkor még azt hittük, fontos lehet), egy finn szögletből induló kontra után. Aztán már a mostani sorozatban Gera, illetve Stieber is a meccs vége felé rombolta porig a finn kedélyeket – de kiegyeznénk valami hasonló forgatókönyvvel ma is…
Persze olyan is volt, amikor a csattanó rosszabbik végére kerültünk. Svédország ellen kétszer estünk pofára az utolsó pillanatban, amikor már mindenki elhitte, hogy összejön a bravúros iksz, sőt, a győzelemért támadhattunk. Zlatan Ibrahimovic mindkétszer nyakunkba zúdította a jeges vizet, ki ne emlékezne, ahogyan a melléről pattan be az utolsó pillanatban a svédek győztes gólja. Ugyanakkor legutóbb mi adtunk nekik egy pofont az utolsó percben, Rudolf Gergely jókor érkezett és nyertünk 2-1-re – igaz, nem sokra mentünk vele utóbb.
Ami Norvégiát illet, velük is volt emlékezetes „hajrá-meccsünk”, ha már a 97-es selejtezővel kezdtük: ugyanabban a sorozatban Oslóban a 83. percig tartottuk a 0-0-át, aztán jött Rekdal és berámolt egy mesterhármast. Ez az a forgatókönyv, amit ma este nagyon nem szeretnénk újraolvasni.
Pótselejtezős párosmeccset még nem játszottunk Norvégia ellen (sem), létezik néhány lehetséges változat a drámai kimenetelre. Az biztos, az esetleges tizenegyes rúgások a visszavágón olyan végjátékot jelentenének, amellyel kapcsolatban semmilyen kapaszkodót nem tudunk hozni a történelemből: a magyar válogatott ugyanis még soha nem vívott büntetőpárbajt hivatalos mérkőzésen.
