NB I

A gyilkos ösztönt hiányolta a győztes edző

Videók és edzői nyilatkozatok a 13. fordulóból.

MTK–Honvéd 2-1

László Csaba, MTK: – Gratulálok a Honvédnak, megnehezítették a dolgunkat. A mérkőzésen három fordulópont is volt, ezekből jobban jöttünk ki. Volt időszak, amikor eldönthettük volna, de olyan is, amikor megúsztuk az egyenlítést. A szép játékot ma felülírta az eredményesség, a harciasságunk meghozta a várt sikert. Az első félidő elején kivártunk, szerencsére jöttek a gólok, és ekkor jól is játszottunk. A második félidőben a Honvéd mindent egy lapra tett fel, amit lehetett megpróbáltak, és a pontrúgásaik is életveszélyesek voltak. A két kapus kiválóan védett. Nem tetszett a második félidei játékunk, ott nem jött elő a „gyilkos ösztön” a csapatomból, nem az történt, aminek ilyenkor történni kellene. Felhívtam a szünetben a srácok figyelmét, hogy még nem nyertük meg a mérkőzést, és vegyük ki a Honvéd játékát, de ez nem valósult meg. Örülök a három bajnoki pontnak. Fontos volt a mai győzelem, mert ezzel tudjuk tartani a pozíciónkat. A két Honvéd kapufánál szerencsénk is volt, de sokat tettünk ezért. Nehéz idegenbeli kupameccs előtt állunk, kedden Békéscsabára megyünk, most csak az lebeg a szemünk előtt, hogy ott is győzzünk, és nyugodtan várhassuk a visszavágót.

Marco Rossi, Bp. Honvéd: – A mérkőzésen a Honvéd focizott, az ellenfél pedig nyert. Hátul többször hibáztunk, ebből Torghelle két gólt is szerzett az első félidőben. A mérkőzésen a hazaiak három helyzetből kettőt értékesítettek, míg mi számtalan lehetőségünkből csak egyet. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, szerzett két gólt a hazai csapat és ezek után már csak futottunk az eredmény után. A második félidőben viszont egyértelműen a hazaiak fölé kerekedtünk, sok helyzetet kihagytunk. Nem volt szerencsénk. A meccs embere egyértelműen a hazaiak kapusa volt, szenzációsan védett. A szerencse is elpártolt tőlünk. Keményen kell a továbbiakban dolgoznunk, és erőt kell merítenünk a második félidei teljesítményünkből.

(forrás: mtkbudapest.hu)


Diósgyőr–Ferencváros 0-2

Bekő Balázs, DVTK: – Rengeteg energiánkat felemésztette, hogy szinte a teljes mérkőzést emberhátrányban játszottuk. Próbáltunk minél tovább stabilak lenni, és nyitva hagyni a meccs kimenetelét, amíg csak lehet. Bosszantó, hogy két olyan gólt kaptunk, amikor nem az emberelőnyét használta ki az FTC, hanem két buta gólt ajándékoztunk nekik. A játékosaim az összes energiájukat felhasználták, le a kalappal előttük, mint ahogy le a kalappal a közönségünk előtt is, akik végig biztatták a csapatot és a végén értékelték az az erőfeszítést, amit a mérkőzésbe fektettünk.

Thomas Doll, FTC: – Megérdemelt győzelmet arattunk, természetesen a javunkra játszott, hogy hetvenöt percig emberelőnyben játszottunk, így ellenfelünknek sokkal nehezebb volt gólhelyzeteket kidolgozni. Ahhoz képest, hogy idegenben léptünk pályára, egészen jól és okosan játszottunk. Uraltuk a mezőnyt, nem engedtük, hogy ellenfelünk kontrázzon, nem is emlékszem komoly lehetőségükre a tizenhatosunk környékén. Minden Diósgyőrbe látogatónak nehéz dolga van, mert nagyszerűek a DVTK szurkolói, a kilencvenedik percig támogatják csapatukat. Egyedül azt oldhattuk volna meg jobban, hogy hamarabb szerezzük meg a második gólt, illetve pár szituációban pontatlanok voltunk. Három fontos pontot szereztünk, amit örömmel viszünk haza.

(forrás: dvtk.eu)


Haladás–Videoton 1-0

Mészöly Géza, Haladás: – Több hazai mérkőzésen is volt már szerencsém a csapattal és a közönséggel együtt örülni, ez is egy ilyen fantasztikus este volt, rettentően büszke vagyok a csapatra. Az első pillanattól kezdve összeszedetten, egységesen játszottunk, ahogy kell. Lehet, néhányan már unják az egy-nullákat, tőlük elnézést kérek, én nem tartozom közéjük. Persze jó lenne több góllal is nyerni, de így is teljesen elégedett vagyok a mai eredménnyel. Most két hétig is szívesen ünnepelnénk, de erre nincs lehetőség, hiszen szerdán újra jön a Vidi, nekünk pedig nagyon fontos a Magyar Kupa, természetesen komolyan vesszük azt a meccset is.

Horváth Ferenc, Videoton: – Azt szoktam mondani, hogy az élet kilencven százaléka szenvedés és munka, a maradék tíz százalék pedig élvezet – a labdarúgásról ugyanezt gondolom. Amíg nem tanulunk meg szenvedni a pályán, nagyon nehéz lesz nyerni, hiába vannak jó játékosaink. A gitáron is az a húr zeng, amelyik meg van feszülve. Hiába rúgtunk meg nem adott gólt, harcoltunk ki tizenegyest és alakítottunk ki óriási helyzeteket, ahhoz, hogy megnyerjünk egy meccset, ennél sokkal többet kell tenni. Néha meg kell dögleni a pályán, néha csak úgy leesik egy győzelem, de ez most nem ez az időszak, szóval van hiányérzetem. A Haladás ma mindent megtett a sikerért, nekik ezúton is gratulálok a három ponthoz.

(forrás: vidi.hu)


Újpest–Vasas 2-0

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Az első és legfontosabb, amit a mérkőzéssel kapcsolatban szeretnék kiemelni az az, hogy megszereztük a győzelmet a Vasas ellen, amellyel most már három ponttal gazdagodtunk. Az első félidő alapján elmondható, hogy nagyon nehezen indult a találkozó, sajnos a győzelmi kényszer olyan mértékű nyomást helyezett a játékosokra, amely alatt sokan leblokkoltak. A második félidőre kértem a játékosaimat, hogy próbáljanak az eddiginél is nagyobb nyomást gyakorolni ellenfelünkre, és több olyan helyzetet kialakítani, amelyek kapura veszélyesek. Egy szerencsés helyzetben Kabát remekül tartotta meg a labdát, azonban szabálytalanul szerelték. A mérkőzés előtt megállapodtunk, hogy Balogh rúgja, de végül a második számú Diagne állt a labda mögé. Nagyon szépen értékesítette a büntetőt, amely után teljesen átalakult a játék képe. Nálunk volt a kezdeményezés és sokkal magabiztosabban játszottunk. A második gól után pedig biztosítva volt a győzelem. Gratulálok a játékosoknak, úgy gondolom, hogy ez egy nagy lökés és motivációs tényező a jövőre nézve. Megérdemeltük a győzelmet!

(forrás: ujpestfc.hu)

Simon Antal, Vasas: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapatnak voltak lehetőségei. Az első félidőben volt egy szerencsétlen történet, Osváth megsérült, illetve Pajovics is hiányzott a védelemből. A tizenegyest vissza kell nézni. A második félidőben az Újpest meddő fölényben játszott, ziccerük nem volt, jól tartotta magát a csapat, de a támadásokra nem maradt erő. Az első gól döntött, a második gól véleményem szerint nem lett volna, ha nincs az első. Ettől függetlenül gratulálok az Újpestnek.

(forrás: csakfoci.hu)


Puskás Akadémia – Debrecen 1-1

Robert Jarni, Puskás FC: – Úgy gondolom, elég jó és minőségi játékot tudtunk nyújtani egy nagyon erős ellenféllel szemben, amely a mezőny egyik legerősebb csapata. A srácoknak csak gratulálni tudunk az egész mérkőzésen nyújtott teljesítményükért. Sajnos a vezető gólunk után pár perccel rá jött az egyenlítő gól. Érdekesebb lenne a szabadrúgás előtti szituáció, ahol az emberek kilencven százaléka láthatta a kezezést, de sajnos gólt kaptunk, és nem sikerült győznünk. A játékosokat nem érheti megvetés, hiszen keményen dolgoznak az edzéseken, és a mérkőzéseken is, de valamiért nem jön össze. Tudjuk a megoldást és az utat, csak a munka, munka és a munka, és előbb-utóbb meglesz az eredménye.

Kondás Elemér, DVSC: – Úgy gondolom, nagyon jó iramú mérkőzést láthatott a közönség és a tévénézők. Jól játszottunk, próbáltuk már az ellenfelet a saját térfelén megakadályozni, hogy építkezzen. Rengeteg helyzetet kialakítottunk, sokkal nagyobb helyzeteink voltak, mint az ellenfelünknek, mégis az ellenfelünk tudott egy kontrából valamilyen formában gólt szerezni. Nyilván mentünk előre az ikszért, egy szép szabadrúgásgóllal sikerült is, majd ugyanúgy mentünk a győzelemért is. Úgy néz ki, hogy ezen a mai mérkőzésen maximum az iksz állt nekünk. Történtek kétes esetek a mérkőzésen, amelyekből nem igazán jöttünk ki jól.

(forrás: puskasakademia.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.