NB I

Haladás-veréssel már 32-nél tart a Fradi

A Ferencváros házigazdaként 3-1-re győzött a szombathelyiek ellen a 12. forduló zárómérkőzésén.
OTP Bank Liga, 12. forduló
Ferencvárosi TC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 7700 néző. Játékvezető: Erdős
FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Gera, Nagy Á. – Varga R. (Pintér Á., 62.), Sesták, Lamah (Nagy D., 80.) – Böde (Busai, 84.). Edző: Thomas Doll
Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics M., Bosnjak – Nagy P., Fehér, Németh M. (Medgyes, 82.) – Ugrai (Th. Wils, 70.), Gaál, Halmosi. Edző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Sesták (19.), Varga R. (37.), Ramírez (79.), illetve Nagy P. (59.)

Bár a játéknap előtt a tabella második helyén álló Haladás csak a Fraditól kapott ki, számítani lehetett a hazaiak komoly mezőnyfölényére, ami gólhelyzetekkel is párosult.

A hatodik percben Varga Roland lövését vetődve, bravúrral védte Király Gábor, aki a 14. percben is hatástalanította Varga közeli próbálkozását. Öt perccel később a szlovák válogatott Stanislav Sesták lőtt közelről a hálóba, a partjelző lest intett, a játékvezető viszont – helyesen – felülbírálta, és megadta a gólt, hiszen a szombathelyiek egyik játékosának sarkáról került a légiós elé a labda (1-0).

A 28. percben egy vendégszöglet után Németh Márió veszélyesnek tűnő lövését blokkolták. Hét perccel később Sesták kísérletét fogta Király, majd egy gyors ferencvárosi ellenakció végén Gera Zoltán passzát Varga Roland védhetetlenül lőtte a kapu rövid felső sarkába (2-0).

A szünet után kezezés miatt büntető járt volna az FTC-nek, de a bíró nem így látta. A szöglet után Leandro csúsztatta meg a labdát, de a gólvonalról tisztáztak a vendégek. A túloldalon Németh Márió előtt adódott szépítési lehetőség, de Nalepa blokkolt. Az 57. percben Bosnjak beadását Gaál Bálint fejelte a keresztlécre. Ezután Gaál beadásszerű lövése a keresztlécről Nagy Patrik elé került, ő pedig megszerezte a vendégek gólját (2-1).

A 65. percben Fehér Zoltán lövését másodjára tudta védeni Dibusz Dénes, majd a 79. percben Sesták előkészítése után Cristian Ramírez megszerezte első magyar élvonalbeli gólját, amivel eldöntötte a meccset. A 82. percben Halmosi Péter fejesét Dibusz vetődve szögletre ütötte.

Az FTC több mint egy éve, 2014. október 4-én vesztett legutóbb bajnoki mérkőzést, a veretlenségi sorozata tehát immár 32 találkozó óta tart, a Groupama Arénában pedig továbbra sem kapott ki az NB I-ben. Előny pillanatnyilag 15 pont a második helyezett Debrecennel szemben a tabellán.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a Haladás korábbi vezetőedzője elemezte:
Nagyon jó mérkőzést láttunk, amelyen a Fradi a megszokott szerkezetében játszott, csak annyit változtatott, hogy Lamah most középre kerül Gera Zoltánnal, és Nagy Ádám volt a védekező középpályás. Ötven percig a Ferencváros hatalmas tempót diktált, egy furcsa góllal szerzett vezetést, majd egy szép találat következett, kimondott jó volt a játék.
Sok mozgékony, támadó típusú játékosa van a Haladásnak – például Németh Márió és Ugrai Roland –, akik az első periódusban nem játszottak valami jól. Nagyon behátráltak, de nem is tudtak volna mást csinálni. Aztán a szünet után már feljebb mertek menni, és a szépítőgóltól még inkább felbátorodtak. Szerintem nem azért álltak némileg vissza a hazaiak a második felvonásban, mert elfáradtak, sőt Varga Roland többet bírt volna, de lecserélték. Megtört az FTC lendülete, Pintér Ádám lassan lendült játékba.
Ennek ellenére éreztem, hogy a Fradi behúzza a meccset, amelynek ötvenedik és hetvenedik perce között nagyon agresszív volt a Haladás, és akkor bizony egyenlíthetett volna. Később ismét a fővárosiak domináltak, és belőtték a harmadik gólt. A szombathelyiek mindent megpróbáltak, de akkora kvalitást nem képviselnek, mint a Ferencváros. Sajnos még mindig kevés a néző, de örömteli, hogy az összesen tizenhat szöglet majdnem mindegyike veszélyes volt.
Olvasói sztorik