NB I

A 0-7-ről nincs mit mondani

Videók és edzői nyilatkozatok a 12. fordulóból.

Kapcsolódó cikkek

Ferencváros–Haladás 3-1

Thomas Doll, FTC: – Az első félidőben csodálatosan játszottunk, nagyszerű kombinációkat sikerült kidolgoznunk, nagyon gyorsak voltunk, gyakorlatilag egy góllal többet is lőttünk volna. A második félidőben viszont nem adtunk annyi százalékot, mint az elsőben, már nem tudtuk a labdákat úgy megjátszani, illetve felvenni a párharcokat az egy az egy elleni küzdelmekben. Ezáltal a Haladást visszahoztuk a mérkőzésbe.

Mészöly Géza, Haladás: – Úgy érzem, hogy az első félidőben a Ferencváros óriási tempót diktált, nagyszerűen játszott. A második félidőben mi hasonlóképpen jól játszottunk, és ennek meg is volt az eredménye. Valóban ott volt kettő-egynél egy óriási fordulópont, hogy ott nem tudtunk megszerezni a második találatot. A harmadik gól előtt egy kétes kezezéses szituáció volt, ebből rútra a Fradi a harmadik gólt. Óriásit játszottunk, újfent bizonyította a csapat, hogy van tartása, sajnálom, hogy csak ennyire futotta. Sajnálom azt is, hogy lesszituáció előzhette meg az első gólt, amely elvileg a mi játékosunkról pattant oda, de ez is egy peches dolog volt.


Videoton – Bp. Honvéd 3-0

Horváth Ferenc, Videoton: – Nagyon örülök, hogy győzelemmel sikerült bemutatkoznom az élvonalban a Vidi kispadján. Nem is akármilyen győzelemmel. Azonban ez még nem az én kezem munkáját dicséri, hiszen egy jó erőben lévő csapatot vettem át. Nem volt sok időm változtatni, amiket gyakoroltunk, jól működtek. Attraktív futballal megérdemelt győzelmet szereztünk. Álmaimban így képzeltem el a visszatérést a Vidibe. Nem tudom azonban garantálni, hogy mindig így fogunk futballozni, lesznek még buktatók, de a kezdet biztató.

Marco Rossi, Honvéd: – Teljesen megérdemelten nyert ma a Videoton. Sokkal gyorsabbak, sokkal aktívabbak, sokkal frissebbek voltak a fehérvári játékosok. Nem tudom megmondani, hogy ez a nagy különbség a hétközi százhúsz perces kupameccsünknek volt-e köszönhető. Nincs kifogás, jobb volt a Vidi. Minden hibánkat kihasználták.

(forrás: vidi.hu)


Debrecen–Békéscsaba 7-0

Kondás Elemér, DVSC: – Az első félidőben pontatlanok voltunk, de megszereztük a vezetést. Fontos volt a második gólunk, ez megnyugtatta a csapatot, utána higgadtan, kombinatívan játszottunk. Masszívan védekező, agresszívan támadó Békéscsabára számítottunk. A második találat megtörte a vendégeket. A kiállítás is a mi malmunkra hajtotta a vizet.

Zoran Szpisljak, Békéscsaba: – Nem nehéz ilyenkor nyilatkozni, mert a meccsről nincs mit mondani. Az első félidőben nem játszottunk jól, a második félidőre pedig ki sem jöttünk a mérkőzésre. Nem volt pozitívum a játékunkban. Köszönöm a szurkolóknak, akik végig biztatták a csapatot, ma ők voltak a legjobbak. A második gól döntötte el a mérkőzést. Hullámvölgybe kerültünk, erre érzett rá a Loki, és ért el további gólokat.

(forrás: haon.hu)


Vasas–Diósgyőr 0-1

Simon Antal, Vasas: – Az első tizenegy fordulót és a bajnoki szünetet követően fontos volt ponttal, pontokkal kezdeni hazai pályán az új etapot. Az első félidőben rengeteg pontrúgásunk volt, nem is emlékszem, hogy ennyi szögletet bármikor rúgtunk volna idén. Rengeteg olyan szituáció alakult ki – elsősorban lecsorgó labda után –, ami után gólt szerezhettünk volna. Hozzá kell tenni, hogy középen Lipták, Tamás és James uralta a légteret. A második félidőt jól kezdtük, inkább védekezett a DVTK, illett volna a fölényből gólt szerezni. Ekkor jött a váratlan kontratámadásból szerzett gól. Bognár játszotta meg Bacsát, klasszismegoldás volt és a támadó is szépen rúgta el. A következő fordulópont a tizenegyes volt, ha bemegy, akkor adott volna lendületet a csapatnak, a közönséget is belelkesítette volna, de kimaradt. Onnantól kezdve a DVTK stabilizálta a hátsó alakzatát, mi pedig nem tudtunk valódi gólhelyzetet kialakítani.

Bekő Balázs, DVTK: – Csütörtökön feltettem egy-két kérdést a játékosaimnak, amire jó választ kaptam a mai mérkőzésen. A legfontosabb az volt, hogy visszataláljunk oda, amit úgy hívnak: csapat, és mindemellett próbáljunk meg futballozni. Talán az utóbbiból kevesebb volt. Agresszív letámadást játszó Vasasra számítottam, akik hozzánk hasonlóan sokat dolgoznak és tesznek a győzelemért, azonban ma nekünk sikerült jobban. Több jó momentumunk volt, amiből az egyiket gólra tudtuk váltani és ezzel megnyertük a mérkőzést. Rados hetek óta jól véd, megadja a kellő támaszt a csapatnak.

(forrás: dvtk.eu)


Puskás Akadémia – MTK 2-3

Robert Jarni, Puskás FC: – A mérkőzés nagyon érdekesen folyt, főleg a nézők számára. Az első félidőben az MTK volt jobb, irányítottak, de nekünk is voltak helyzeteink. A második játékrészben mi vettük át az irányítás, domináltunk az ellenfél térfelén, ezáltal sikerült egyenlíteni is. Ugyanakkor az elmúlt mérkőzésekhez hasonló hibáinkból jöttek a kontrák, és ezekből gólokat kaptunk. Amíg nekünk kell tíz helyzet a gólszerzéshez, addig az ellenfélnek kevesebb is elég. A kilábalás útja a munka, és még több figyelem.

László Csaba, MTK: – A mérkőzés képe alapján megérdemeltük a három pontot. Pontrúgásból szereztük a győzelmet, és gratulálok a csapatnak, hogy nem adták fel. Úgy érzem, jó úton járunk. Hiba, hogy a vezető gól után visszaálltunk, pedig tovább kellett volna nyomni, ebben fejlődni kell még. Összességében azonban örülök, hogy irányítani tudtuk a játékot. Nehéz, változatos, élvezhető mérkőzést láthattunk, a három idegenbeli döntetlen után jólesik a három pont. A következő mérkőzésen a Haladást fogadjuk, remélem, ott is tudjuk folytatni amit elkezdtünk. Dicséretet érdemel a csapat, mert eredményességre játszott, a kidolgozott helyzetek utáni gólok elismerésre méltóak, a védőmunkát elvégeztük, a pontrúgásokra kell több figyelmet fordítanunk.

(forrás: mtkbudapest.hu)


Paks–Újpest 1-0

Csertői Aurél, Paks: – Dicséret illeti az vesztes csapatot is, mert az igen nehéz talaj ellenére ők is focizni akartak, ahogy mi is, és ez a körülmények ellenére is néha igen jól sikerült, de az biztos, hogy végig nagy küzdelem folyt mindkét csapat részéről. Ezen a talajon igazi minőségi játék nem tudott kibontakozni, de megpróbálta mindkét fél, helyenként szép támadásokat vezetve. Egy jól eltalált lövéssel megszereztük a vezetést, amit meg is tartottunk a végéig. Ennyivel most mindenképp jobbak voltunk az Újpestnél, örülünk a győzelmünknek!

(forrás: paksifc.hu)

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Mindig nagyon nehéz itt Pakson, és a Paks csapata ellen pályára lépni. Ma a körülmények még nehezebbé tették a játékot, a talaj, az eső sem a mi malmunkra hajtotta a vizet. De tudtuk ezt előre, így megpróbáltunk felkészülni a találkozóra. Türelmesnek kellett lennünk és minden szituációt ki kellett használnunk. Szükség lett volna a jó befejezésekre, de a kialakított akciók végén megint hiányoztak ezek. Ezzel szemben a Paks kevés helyzetet alakított ki, de egy ilyenből sikerült megszerezniük a győztes gólt. Mivel mi rengeteget hibáztunk és nem sikerültek a befejezések, úgy érzem, hogy megérdemeltük a kapott gólt. Nem volt meg a játékban végig az a következetesség, ami a jó átadások. passzok és helyzetek alapját képezi, így a játék összességét tekintve a Paks jobb volt ma egy góllal. Gratulálok ellenfelünknek.

(forrás: ujpestfc.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.