NB I

Sesták: nagyon nehéz lehet most a magyaroknak

A Fradi csatára a Storck csapat kigolyózása miatt kesereg, igaz ő ott lesz az Európa-bajnokságon.

Míg a magyar válogatott pótselejtezőre kényszerül, Szlovákia nemzeti együttese már kvalifikálta magát a 2016-os Európa-bajnokságra. Stanislav Sesták, a Fradi játékosa gólpasszt adott a szlovákok utolsó selejtezőjén, amelyen bebiztosították Eb-helyüket.

– Nagy tettet vittünk véghez. A generációnk korábban kijutott világbajnokságra, most pedig majdnem ugyanaz a gárda az Eb-n képviselheti Szlovákiát. Fantasztikus, amit elértünk, és örülök, hogy a fontos utolsó selejtezőn fél órát játszhattam. Remélem, hogy a franciaországi eseményen is kapok majd lehetőséget, szeretném szépen lezárni a válogatottbeli pályafutásomat – mondta a csatár a Fradi.hu-nak.

Az ötvennégyszeres szlovák válogatott örülne, hogy ha a magyarok követnék őt a kontinensviadalra.

– Nagyon nehéz lehet most nekik, hiszen fél lábbal már az Eb-n érezhették magukat, amikor jött a 89. perces török gól. A kazahok is nyertek, pedig arra nem sok esély mutatkozott a találkozó előtt. Balszerencsés így lemaradni az automatikus kvalifikációról, de most fejben rendbe kell tenniük magukat a magyaroknak, és felkészülni a pótselejtezőre. Könnyű ellenfélre nem számíthatnak, de a magyar válogatott is minőséget képvisel. Az esély adott a számukra, már csak élniük kell vele – mondta.

Olvasói sztorik