A három kapus mellett több mezőnyjátékos is sérüléssel küszködött, illetve küszködik a DVSC-TEVA keretében. Ahaon.hu Dankó Mihály rehabilitációs edzőnél érdeklődöte meg, hogy kik azok, akik már visszatértek, és mely labdarúgókra nem számíthat a szakmai stáb.
– A tavasz óta maródi Nenad Novakovics teljes felépülésére még várni kell, ő a negyedik hónapban tart a minimum féléves rehabilitációját tekintve, nemrég volt érvizsgálaton a klinikán, egyelőre csak kocoghat és erősítést végezhet a teremben. Verpecz Istvánon porcműtétet végeztek el három hete, már labdás edzéseken is részt vehet és a konditermet is látogatja. Mostanra világossá vált, hogy a hátsérüléssel küszködő Balogh Jánost nem kell operálni, speciális törzserősítő tornát végez, két hetente kontrollra jár, ő nagyjából 6-8 hét múlva csatlakozhat a csapathoz – mondta Dankó Mihály.
A korábban részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedett Nagy Zoltán szintén elkezdte a labdás tréningeket, az Achilles-ín műtéten átesett Ludánszki Bence pedig két hét múlva térhet vissza.
A Loki csapatkapitányának, Szakály Péternek gyulladás támadta meg a szervezetét, ezért többféle panasza is volt, ha minden igaz, ennek már vége.
– Szakály Péternek az utóbbi időben vizsgálták a gyomrát, a gerincét és bőrgyógyásznál is járt, szerencsére mára minden lelete negatív, ő már többnyire a csapattal edz. Remélhetőleg hamarosan visszatérhet a pályára. Lázár Pál góckutatáson járt, ezt követően két bölcsességfogát műteni kellett, szerdán ő is csatasorba állhat – árulta el a rehabilitációs tréner.