NB I

Thomas Doll legendás Fradi-edzők nyomában

Már csak Blum Zoltán és Lakat Károly előzi meg a német szakembert.

A klub 116 éves története során nem sokszor fordult elő, hogy legalább 30 bajnoki mérkőzésen veretlen maradt a Ferencváros. Olyan pedig még ritkábban történt, hogy ezt a kiváló menetelést egyetlen vezetőedző érte el – írjaa klub hivatalos honlapja, amely ismét egy statisztikai érdekességre hívja fel a figyelmet.

Thomas Doll jelenleg 30 összecsapásnál tart. Legutóbb a 2014-2015-ös szezon 10. fordulójában szenvedett vereséget, még Diósgyőrben kaptak ki 2-1-re. Azt az idényt 20 veretlen találkozóval zárták, idén pedig az eddigi tíz NB I-es összecsapásukon sem találtak legyőzőre. Kilenc győzelmük mellett egy döntetlent értek el.

Ennél hosszabb menetelésre eddig csak két Fradi-edző volt képes. Blum Zoltánnal 1931 áprilisa és 1932 novembere között 36 mérkőzésen át voltak veretlenek. Ebben a sorozatban benne volt az 1932-ben, 100 százalékosan megszerzett bajnoki cím.

Több mint három évtizedet kellett várni arra, hogy valaki legalább meg tudja közelíteni ezt. Lakat Károly legendás együttese 1968 áprilisától 1969 májusáig nem kapott ki – 34 bajnoki mérkőzésen át. 1968-ban szintén bajnok lett a Ferencváros.

Thomas Doll tehát egyre közelebb kerül ahhoz, hogy legendás Fradi-edzőket és klasszikussá vált csapatokat érjen utol. Újabb lépést most szombaton tehet, amikor a Honvédot fogadják a Groupama Arénában.

Olvasói sztorik