NB I

Bekő: „Ma ünnepeltem a 127. születésnapomat”

Összeállításunkból az is kiderül, hogy Böde mázlis (de győztes) találata inkább a kapus öngólja volt.

Vasas–Debrecen 0-1

Simon Antal, Vasas: – Az első félidőben nem találtak fogást egymáson a csapatok. Nagy Gergelynek és az ellenfél kapusának is volt egy-egy nagy védése a szünetig. A második félidőben sokáig nem pörgött fel a meccs, mindkét csapat stabil volt, az utolsó negyedórában aztán voltak helyzetek, a Debrecen egy extra megoldással eldöntötte a meccset. Utólag azt mondom, egy ponttal is beljebb lettünk volna, de sajnos az ellenfél a maga javára fordította a mérkőzést.

Kondás Elemér, DVSC: – Jó mérkőzés volt, azt kaptuk, amire számítottunk, nagyon nehéz dolgunk volt a Vasas ellen. Kialakítottunk helyzeteket, már az elején volt egy nagy helyzetünk, ezt követően is akadtak lehetőségeink. Egy szép támadás után egy szép góllal megnyertük a mérkőzést. Nagyon nehéz találkozó volt. Mondtam korábban, hogy akkor lesz értéke az MTK elleni győzelemnek, ha itt is nyerünk.

(forrás: vasasfc.hu)


Videoton–Újpest 3-0

Pető Tamás, Videoton: – Megérte várni erre a sikerre, és nagyon sokat dolgoztunk érte. Hetek óta benne volt mindez a csapatban, és most szerencsére kijött, aminek nagyon örülök. Azt gondolom, tökéletesen működött a mai felállásunk. Váltanunk kellett, mert az nem működött, amit hetekkel ezelőtt játszottunk, de rendszert váltottunk, ami bejött. A lehető legjobb döntést hoztuk, Nego egy topjátékos, bárhova rakhatjuk, megoldja a feladatát. Ennek a győzelemnek igazándiból akkor lesz értéke, ha jövő hétvégén is tudunk nyerni.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Jobb Videoton ellen léptünk pályára, de az első félidőben nagyjából uraltuk a játékot. Sikerült helyzeteket kialakítanunk, de sajnos nem voltak elég jók ahhoz, hogy gólt szerezzünk. A második felvonásban buta szituációk, buta tizenegyes és egy szerencsétlen piros lap következett, ezután már nem nagyon voltak kapura veszélyes helyzeteink. Gratulálok az ellenfélnek, nagyjából igazságosnak érzem az eredményt.


Haladás–Honvéd 0-0

Mészöly Géza, Haladás: – Megszoktam az ellenfelektől, hogy mindenki úgy érzi, nyernie kellett volna ellenünk. Az biztos, hogy az első félidőben nagyon jól lezárta a területeket a Honvéd, tudták, hogy nagyon jól megy a bal oldalunknak, ez már evidens a Haladásról. Németh Máriót megpróbálták követő emberfogással megfogni. Az első félidőben volt egy nagyszerű Király Gáborunk. Úgy érzem, a másodikban tudtunk egy kicsit dominálni, és vállaltunk is némi kockázatot azzal, hogy Gaál Bálint beállításakor támadó maradt a pályán. Ebben is volt pozitívum, érzésem szerint. Igazi nagy taktikai csata volt, óriási sakkjátszma, amiben egálra végeztünk. A kihagyott büntető miatt érezheti úgy az ellenfél edzője, hogy előnyben van. Tény, hogy az első félidőben több esélyük volt a vendégeknek a gólszerzésre, de a másodikban pedig nekünk lehetett volna.

Marco Rossi, Honvéd: – Nehéz megtanítani tizenegyest rúgni a játékosokat, ez nagy szívfájdalmam. A helyzeteket mi dolgoztuk ki, aki látta a meccset, tudja, hogy mi érdemeltünk volna győzelmet, csak a semmiből került a Haladás a kapunk elé. Nyernünk kellett volna.


Diósgyőr – Puskás Akadémia 3-2

Bekő Balázs, DVTK: – Hektikus, de jó mérkőzést játszottunk, amiért mindkét csapatot dicséret illet. Az elején belealudtunk – szerencsére megúsztuk a Puskás Akadémia lehetőségeit –, nem is értettem, miért voltunk ennyire óvatosak és bizonytalanok. Ezt követően belejöttünk, látható volt, hogy bőven van keresnivalónk. A második félidőre jól jöttünk ki, gólt rúgtunk, majd rá még egyet. Utána azt éreztem, hogy ellenfelünk inkább erőlködött, mint jól játszott. Azonban a koncentrációnk csak a 80. percig tartott ki – érthetetlen, hiszen a végén ismét volt lelkierőnk a támadásra –, amit megbüntettek. Két olyan hibát követtünk el, ami nem fér bele egy élvonalbeli mérkőzésbe, de még alacsonyabb osztályúba sem. A hosszabbításban ismét lehetőséget kaptunk, amivel élni tudtunk, mert azt mindenki tudja, hogy pontrúgásból jók vagyunk. Győztünk, de kicsit fájó, hogy nem simábban hoztuk ezt a mérkőzést. Azt szeretném még elmondani, hogy ma ünnepeltem a 127. születésnapomat.

Robert Jarni: – A mérkőzés biztosan izgalmas volt a nézőknek, de nem nekünk. Ismét két arcunkat mutattuk, az első félidőben jól játszottunk, de nem sikerült gólt szerezni, míg a másodikban koncentrációhiány miatt kaptunk két gólt. Ezután sikerült erőt merítenünk magunkból és kiegyenlítettünk, de egy újabb pontrúgást követő figyelmetlenség miatt egy pontot sem szereztünk.

(forrás: dvtk.eu)


Paks–MTK 0-0

Csertői Aurél, Paks: – Az első félidőben fölénk kerekedett az MTK, nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Sok volt a pontatlanság, és bár a második játékrészben már biztosabbak voltunk, az előre játékban még mindig akadtak hibáink. Ezen a mérkőzésen egyénileg nem tudtunk pluszt hozzátenni. Nem működött az első félidő nyitott védekezése, ezért a szünetben végrehajtott cserékkel a középpályát igyekeztem stabilabbá tenni, mert az látszott, ha kinyílunk, akkor nagyon gyors kontrákat tud vezetni ellenfelünk. Ennek hatására a másodikban már adódtak lehetőségeink is, igaz az MTK-nak is, így azt mondhatom, hogy értékes egy pontot szereztünk.

(forrás: paksifc.hu)

László Csaba, MTK: – Debrecenben örültünk volna az egy pontnak, itt nem vagyunk elégedettek vele. Vesztettünk kettőt. Nehéz a Paks ellen játszani, mert nagyon masszívak. Az első félidőben kellett volna eldönteni a mérkőzést, mert a második negyvenöt percben feljavultak, több kontrájuk volt, ezért nem hoztunk be még egy offenzív játékost, mivel féltünk, ha kinyílunk, gólt kapunk. Megbecsüljük ezt a pontot idegenben, de nem jó a szám íze, mert egymás után sokszor megyünk idegenbe. Ehhez hasonló futballt kell játszanunk a következő idegenbeli mérkőzéseinken is. Vukmir és Torghelle kimaradt, de Ramos és Poór jól helyettesítették őket. A csapategységgel elégedett vagyok, és örülök, hogy van már alternatíva az összeállításban. Jó hír az is, hogy Hujber bemutatkozhatott a csapatban. Csak a gól hiányzott a játékunkból, a többivel elégedett vagyok. Ha egyszer-egyszer kijött a Paks, akkor a megszerzett labdákat nem oldalra, vagy hátra játszottuk meg, hanem előre, ennek örülök. A végén már nem akartunk kockáztatni, nehogy az egy pont se legyen meg. Ennyi lehetőségből gólt kellett volna rúgnunk, de sajnos nem sikerült.

(forrás: mtkbudapest.hu)


Ferencváros–Békéscsaba 1-0

Thomas Doll, FTC: – Rövid leszek. Egy-nullig jól játszottunk, utána nem fociztunk. A srácokon látszott a fáradtság, mintha teher alatt futottak volna. Szerdán-csütörtökön keményen edzettünk a melegben, ez sima fáradtság is lehet. Ezek a meccsek általában rosszul végződnek, most végre nem kaptunk gólt a végén, előre nem tudtunk teljesíteni. Keddig szabadságuk volt a játékosoknak, aztán meleg volt. Lehet, hogy rosszul osztottuk be a munkát, de nem nagyképűségből nem teljesítettünk jobban, nem az Újpest meccs miatt játszottunk gyengén. Fontos volt, hogy Pintér Ádám pályára léphetett, Haraszti jól lépett be a meccsbe. Fontos, hogy mindenki a csapat tagja, Busai játszott egy félidőt, ő indította el a győztes gólt Újpesten. Sestáknak is kellett a játéklehetőség, mert kimaradt neki egy hét a válogatott kötelezettségek miatt. Szívesen betettem volna Lakatost, de stabilizálni kellett a játékot, ezért nem kapott szerepet. Böde Dani jó időpontban volt jó helyen, amúgy ő is nehézkes volt. Bárhol van, gólt szerez, nagy öröm, hogy velünk van és meghosszabbította a szerződését

Zoran Szpisljak, Békéscsaba: – Izgalmas meccs volt, gratulálok a Fradinak, de a saját csapatomnak is. Nem álltunk messze a célunktól, lehetett volna egyenlítenünk. A Fradi nagyon belekezdett, a második játékrészben viszont szervezettebbek voltunk. Egyszer közel álltunk az egyenlítéshez, egy kicsi hiányzott, null-nullnál túl mélyen védekeztünk. Egy jó megoldás hiányzott.

(forrás: ulloi129.hu)

Olvasói sztorik