NB I

Látszott, hogy a Fradi győzni akar

Thomas Doll edzői húzásait dicsérte az olimpiai bajnok Nagy László.

Kapcsolódó cikkek

Böde Dániel duplájával a Ferencváros 2-1-re győzött Újpesten az élvonal nyolcadik fordulójában. A zöldek továbbra is százszázalékos teljesítménnyel, és immár kilencpontos előnnyel vezetik a tabellát. A 215. derbi után a Rangadó.hu állandó szakértője, Nagy László, az Újpest olimpiai bajnok játékosa, majd vezetőedzője erőnléti problémákat látott a liláknál, illetve dicsérte a Fradi edzőjének döntéseit.

„Az első félidőben meglepte az Újpest a Ferencvárost azzal, hogy egy kicsit feljebb tolta a védekezését, és letámadott, ráadásul egy szöglet után megszerezte a vezetést – kezdte Nagy László. – Ezzel alaposan megzavarták a vendégeket, akik nem találták a saját tempójukat, ritmusukat és játékukat az első félidőben. A második felvonásban egy-két sebességi fokozattal feljebb, illetve taktikusabban játszott a Fradi. A hajrára maradt az egyenlítés, Böde Dánielnek sikerült egy nagyszerű támadás végén gólt fejelnie, majd a legvégén egy fantasztikus kapásgóllal eldöntötte a derbit.

Végül érvényesült a papírforma, az Újpestnek a második félidőben csak egy vagy két lehetősége volt, bár ha Diagne nem rúgja fölé a nagy helyzetét, akkor biztosan már a meccs kimenetele. A vendégek vezetőedzője úgy cserélt, hogy látni lehetett, mindenképpen győzni akar, átállt három védőre, és tényleg nagyszerű játékosokat tudott beküldeni. Az újpestieken látszott, hogy idő kell, amíg az új játékosok megismerik egymást.

Látványos játék nem volt, nagy küzdelem igen, a második félidő teljesítménye alapján egyértelműen megérdemelt az FTC győzelme, annak ellenére, hogy a hazaiak mindent megtettek, amit jelenleg tudnak. A hibák sajnos összejönnek, mert erővel is kellene bírni; sokkal kevesebbet tudták birtokolni a labdát a szünet után, támadásban már nem voltak olyan jók, Thomas Doll, illetve csapata átszervezése cseréi pedig nagyon jól bejöttek.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik