NB I

Véber Gyurival többre menne a Diósgyőr

Bognár György szerint Szivics filozófiája illett a DVTK-hoz, mert sosem játszatott beszari futballt.

Kapcsolódó cikkek

Bognár György legutóbb azzal került a hírekbe, hogy három hónapra eltiltotta a kispadtól az MLSZ, mert egy felkészülési meccsen lehívta a csapatát a pályáról. A Csákvár szakvezetője ugyanakkor közismert arról, hogy mindenről van véleménye és nem is nagyon szokta elhallgatni. A Rangadó.hu megkeresésére még a fegyelmi bizottság döntése előtt beszélt a magyar és a nemzetközi futball aktualitásairól, István fiáról, aki jelenleg többnyire kispadozik Diósgyőrben, illetve a csökkentett létszámú NB I-vel kapcsolatos eddigi tapasztalatairól.

Nem Platini tehet arról, hogy szarok a hollandok

– Úgy gondolom, pótselejtezőt kell játszanunk és ez reális is. Hogy ott milyen ellenfelet kapunk, az a szerencsétől függ, de sok jóra ne számítsunk. Ha kiemeltek leszünk, akkor sem, mert nekünk például Albániát megverni sem lesz egyszerű feladat – vágott bele a közepébe a magyar válogatottal és az Európa-bajnoki selejtezősorozattal kapcsolatban Bognár. Rögtön fel is tettük a kérdést, egyetért-e azokkal, akik szerint Michel Platini és az UEFA a 24 csapatos Európa-bajnokság kitalálásával a kiscsapatok helyzetbe hozása mellett alaposan fel is hígítja a mezőnyt. És jó-e, ha közben olyan hagyományosan sikeres országok, mint Hollandia, könnyen lehet, ki se jutnak a tornára.

– A hollandoknál ne a múltból induljunk ki. Ha Izland oda-vissza megveri őket, akkor kár „hollandozni”. Ez talán minden idők leggyengébb holland válogatottja – állítja Bognár György. – De arra sem sokan gondoltak, hogy az első kalapos Görögország nyeretlenül áll az utolsó helyen két körrel a vége előtt… A futball állandó mozgásban van, a kiemelteknél is előfordulhatnak olyan periódusok, amikor egyszerűen nem áll össze a dolog, hiába vannak meg ugyanazok a jó játékosok, mint korábban. Egyszerűen benne van a futballban, a kluboknál is láttuk, jöhet egy visszaesés, aztán majd megint felépítik magukat. Most épp a görögök meg a hollandok estek bele ebbe a folyamatba.

– Nem Platini tehet arról, hogy Észak-Írország több gólt lő, mint Hollandia, és hogy a görögök meccset sem nyernek. Ennek semmi köze Platinihez. Egyszerűen szar csapatuk van most, ennek az átszervezéshez semmi köze. Ha nem lett volna az átszervezés, biztos, hogy most nem az északírek állnának az első helyen a csoportunkban? – tette fel a kérdést a volt válogatott játékos.

Mi egy helyben toporgunk

A magyar válogatottra visszatérve: Bognár a megmutatkozó erényeket elismeri, de szerinte fejlődésről így sem igazán beszélhetünk a csapat kapcsán.

– Kár lenne becsapni magunkat azzal, hogy pariban vagyunk Romániával. Mi egy helyben topogunk. A bukaresti második félidőt kivéve a románok egyértelműen jobbak voltak. Mi nem tudunk úgy kiugrani, mint az északírek, pedig láthattuk a belfasti meccsen, hogy az ő csapatuk sem jobb. Nem tudnak futballozni, mentálisan erősek, szervezettek, a hajtással és pontrúgásokkal hozzák az eredményeket. De amikor focizni kellett volna, nyerni kellett volna, az nem ment nekik. Null-egy után viszont képesek voltak hajtani, ez is egy erény. Ez az északír csapat pont olyan, mint az eddigiek, viszont a görögök és a románok visszaesése miatt előrébb léphetett. Azzal egyetértek, hogy így felhígul az Európa-bajnokság mezőnye – tette hozzá Bognár György. Aztán szépen visszacsatol az előző témához, mert mégiscsak van, ami az UEFA reformjaiból következik:

– Nyolc meccsen rúgtunk hat gólt és mégis pótselejtezős helyen vagyunk: na ez az, amit Platininek köszönhetünk. Kinyíltak a kapuk… Közepes teljesítménnyel is el lehetett jutni idáig. Hozzáteszem, mentálisan jobb, erősebb lett a csapatunk a selejtezősorozat alatt. Szakmailag nem sok értékelhető meccsünk volt, de minden csapattal pariban játszottunk. Meggyőző játék viszont egyszer sem volt. Megkérdezem: miért is volt jó a görögök ellen nekünk a null-null az Üllői úton? Miért volt elég a románok ellen? Az egy pont persze több mint a nulla, csak ugyanúgy pótselejtezőt játszunk vele. És ha a pótselejtezőn kiesünk, ugyanott vagyunk, mint eddig. Előrelépésről tehát nem beszélhetünk, legfeljebb a szervezettség és a mentalitás terén. A hozzáállással elégedett vagyok, bizonyos szintig el tudom fogadni ezt a játékot – csak azt a szakmai törekvést nem, hogy a semmit próbáljuk „elkenni”. Egy meccset tudnék kiemelni, a finnek elleni kinti találkozót: ott jobbak voltunk, jól is fociztunk. Az tetszett.

Véber Gyuri kellett volna Diósgyőrbe?

Bognár György fia, István az élvonalban játszik, de egy ideje nem meghatározó játékosa a küszködő Diósgyőrnek. Édesapja azt mondja, a klubnál rosszul választottak edzőt, de nem ifjabb Bognár mellőzése miatt gondolja így.

– A fiamat nem szeretem a sajtóban értékelni, inkább a csapatról van véleményem. Ő csak harcoljon, próbáljon bekerülni a csapatba, küzdjön a helyéért. Én az újságokon keresztül nem tudok neki segíteni. Csak rajta múlik. Szerintem jól tette, hogy ott maradt, más kérdés, hogy a Diósgyőr nem tud egyről a kettőre jutni – jelenti ki idősebb Bognár. És persze nem fogja vissza magát a bíráltban, ami a csapatot illeti.

– Bekő Balázst nagyon kedvelem, de szerintem nem tud mit kezdeni ezzel a gárdával. Az a filozófia, amivel Kecskeméten kiválóan dolgozott, ide kevés. De ez nyilvánvaló volt akkor is, amikor odament, ezt a vezetésnek látnia kellett volna. Tomiszlav Sziviccsel nem bírtak, szőröstül-bőröstül megette a vezetőséget, ezek után pedig kerestek egy olyan embert, akivel szót lehet érteni. Szerintem ennyi volt a koncepció az edzőváltásnál, nem több. Sok sikert kívánok nekik, de nem látok ebben nagy távlatot. Van olyan edző, aki sokkal jobban illene a Diósgyőrhöz. Problémás ember, de például Véber Gyurival többre mentek volna. Egyébként Szivics filozófiája illett a klubhoz, ha hajlandó lett volna a csapatot futtatni saját maga helyett. De ő csak magával foglalkozott. Pedig a stílusa megfelelő lett volna a csapathoz, mert sosem játszatott beszari futballt. Kívánom Bekőnek, hogy jól fogja meg a dolgot, de erős kétségeim vannak. Ennek semmi köze a fiamhoz, ő azért van ott, hogy gólt rúgjon. Büszke vagyok rá, hogy annyi mellőzés után, amikor odaállt a labda mögé a szabadrúgásnál, be akarta rúgni. Meg is dicsértem érte.

Ahogy mozog a kispad, jön a passzív futball

Az átszervezett, létszám-csökkentett élvonallal kapcsolatban is megkérdeztük a tapasztalatairól: Bognár nem akar elhamarkodottan ítélni. Mindenesetre örök vesszőparipája, a támadófutball most is előkerül és ez alapján egyelőre nincs elragadtatva a látottaktól.

– Az NB I létszámcsökkentését az illetékesek a színvonal várt emelkedésével indokolták. Egyelőre én ezt nem érzem. A nézőszám sem emelkedett, az egy hibás koncepció volt, hogy a kevesebb tévéközvetítés miatt majd kimennek az emberek a stadionba. A bajnokság jól indult, az első három-négy fordulóban voltak jó meccsek, de azóta ugyanúgy visszaesett a színvonal, mint mindig. Passzívabb lett a játék, alig van gól. Amint az edzők alatt el kezdett mozogni a kispad, mindjárt a félpályát sem lépik át a csapataik. Kicsit szkeptikus lettem, de egyelőre nem tudok messzemenő következtetéseket levonni a bajnoksággal kapcsolatban – mondta végül Bognár György.

Olvasói sztorik