Ötven éve, 1965. szeptember 1-jén, Budapesten született Simon Tibor, aki már 13 éve nincs közöttünk – írja a fradi.hu.
A Pénzügyőrben kezdett futballozni, majd a KSI-ben nevelkedett. 1984-ben, 19 évesen került Fradihoz, majd egy évvel később mutatkozott be az NB I-ben. A kőkemény hátvéd a következő években az FTC alapemberévé vált, 1989-ben pedig a magyar válogatottban is bemutatkozott, amelyben összesen 16 alkalommal lépett pályára.
Igazán sikeres a kilencvenes években volt a Ferencvárossal, amikor három bajnoki címet, három Magyar Kupát és három Szuperkupát nyert. A Bajnokok Ligája főtábláján ő is pályára léphetett az Ajax és a Grasshoppers ellen. 1997-ben a BVSC-hez távozott, de 1998-ban egy utolsó szezonra még visszatért a zöld-fehérekhez.
Ezt követően a BVSC-nél, majd a REAC-nál már játékosedzőként dolgozott. 2001-ben került a Matáv Sopron kispadjára. Akkor is ennek a klubnak volt a szakvezetője, amikor egy szórakozóhelyi konfliktus után brutálisan megverték. Néhány nappal később, 2002. április 23-án belehalt sérüléseibe.
A küzdőszellemével, a megalkuvást nem tűrő győzni akarásával a Fradi-szurkolók egyik nagy kedvence volt. Kétszer kapta meg a Fradi-szív aranymedált. 1995-ben a klub örökös bajnoka lett, míg 1999-ben Centenáriumi Aranydiplomát vehetett át. Halála után az általa viselt 2-es mezszámot a klub visszavonultatta.
„Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért, és akkor a vereség is meg van bocsátva.” – Simon Tibor (1965–2002)
