NB I

Oliveira bombája döntött, nyert a Vidi

A rossz formában lévő csapatok rangadóját csak a gól miatt volt érdemes végignézni. Filipe Oliveira Diósgyőr után ismét a hajrában lőtt fontos gólt.
OTP Bank Liga, 7. forduló
Videoton FC – Debreceni VSC-TEVA 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 2200 néző. Játékvezető: Vad II
Videoton: Danilovics – Heffler T., Vinícius, Lang, Szolnoki – Simon Á., Pátkai (Szuljics, 65.) – Gyurcsó (Pölöskei Zs., 93.), Kovács I., Oliveira – Feczesin (Ivanovszki, 84.). Edző: Pető Tamás
DVSC: Radosevics – Jovanovics, Brkovics, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Szécsi M. – Balogh N. (Bereczki, 62.), Castillon, Sidibe. Edző: Kondás Elemér
Gólszerző: Oliveira (91.)

A közelmúlt két meghatározó magyar csapata egyaránt pocsékul kezdte az új szezont, ami meglátszott a Sóstói Stadion lelátóin: öt perccel a kezdés előtt az ezret sem érte el a nézők létszáma, ilyesmi még a sikerekben szegényebb időkben is elképzelhetetlen volt egy Videoton–Debrecen meccsen.

A fehérvári klubvezetés mindenesetre dolgozik a problémák megoldásán: a DVSC ellen már a keretben volt az előző napon igazolt bosnyák szélső, Aszmir Szuljics, azt pedig a bemelegítés alatt jelentették be a klub honlapján, hogy visszatér a klubhoz a bajnokcsapat balhátvédje, Stopira. Az afrikai játékos úgy jött vissza, hogy el sem ment, hiszen nem volt új klubja, miután az előző vezetőséggel nem jutott egyezségre…

A Debrecenben is megfordult Feczesin Róbert kezdett a Videotonban elöl, a szintén ex-lokis Rudolf Gergely viszont megint nem volt keretben, a Videoton második csapatában lépett pályára délután. Kérdés, ha egészséges (majdnem végigjátszotta a találkozót), miért nem kerül be az első keretbe?

Gyurcsó Ádám, akiért állítólag akadnak lengyel kérők, ott volt a kezdőben és majdnem gólt is fejelt a tizedik percben, Oliveira tökéletes beadása után, a földre bólintott labdát Radosevics bravúrral tolta fölé. A másik kapunál Jovanovics elfutása után Szolnoki nyúlt bele a beadásba úgy, hogy Danilovicsnak védenie kellett. Ahogyan Bódi távoli lövésénél is, ez sem jelentett neki gondot. A 21. percben Bódi passza és Castillon jobbról érkező lövése már komolyabb munka volt a kapusnak.

A 24. percben Gyurcsó húsz méterről, középről lőhetett szabadot, jobb lábbal Radosevics kezébe csavart. Az iparkodásra nem lehetett panasz a csapatoknál, de a veszélyes támadásokat a sok pontatlan passz vagy technikai hiba megakadályozta. Volt jelent, amit megtapsolt a publikum, bár nem lett belőle helyzet: Gyurcsó remek átvétellel kötényt kiosztva indult meg sprintben a kapu felé, Varga József pedig nem kevésbé szép megoldással, becsúszva tisztán szerelte.

Veszélyesebb volt a Videoton a félidő hajrájában, Kovács István beadása után Feczesin elöl tisztázott Brkovics a kapu előtt. A túloldalon Szécsi fejezett be egy szólót gyenge lövéssel. Vad II játékvezető pedig azzal borzolta a kedélyeket, hogy Oliveirát egy kontra közben állította meg, hogy sárga lapot adjon neki egy korábban elkövetett szabálytalanságért. Az esetnél „nagyon megsérült” Bódi, miután elérte célját, gyorsan visszatért a pályára… Igen mérsékelt izgalma közepette ért véget az első félidő.

Az addig semmit nem mutató Feczesiné volt az első kapura lövés a fordulás után, Radosevics fogta. Oliveira kísérletét pedig a védők blokkolták. Elképesztő mennyiségű rossz passzt láttunk mindkét oldalon, bár aligha képedt el rajta bárki is… A hazaiak többször szereztek labdát a középpályán, hogy aztán megindulás helyett azonnal visszaadják az ellenfélnek. A hazai szurkolók akkor kezdtek el csak tapsolni, amikor Szuljics levette a megkülönböztető mezt az oldalvonal mellett, jelezve, hogy be fog állni. A bosnyák légiós Pátkait váltotta. Pillanatokkal később máris veszélyes beadással jelentkezett, Feczesin elöl kifejelték a labdát a védők.

Bódi beadása után Heffler Tibor kis híján öngólt lőtt, a szögletet követően pedig Danilovics fogta Sidibe fejesét. Gyurcsó szabadrúgása után sokan gólt láttak, de csak az oldalháló rezgett. A Loki is nagyon közel járt a gólhoz, Bereczki alig maradt le a labdáról, néhány lépésre a kaputól. A hajráig folytatódott a csapkodó, ötlet nélküli játék, a Vidi-tábor Joan Carrillo éltetésével szórakoztatta magát.

A 89. percben felrobbant a stadion, de véletlenül sem gól miatt: Vad II egyik ítélete után kezdett felháborodásában üvölteni a lelátó népe. A Loki az utolsó percben rúgott még két borzasztóan gyatra szögletet, Kondás Elemér pedig majdnem kiverte Szuljics kezéből a labdát bedobás közben. És amikor már azt hittük, csak futballparódiára emlékeztető jeleneteket láthatunk, Oliveira levett egy labdát 25 méterre a kaputól és jobbal irgalmatlanul nagy gólt ragasztott a jobb felső sarokba (1-0).

Így aztán a sokáig méla unalomban nézelődő fehérvári közönség ünnepelt a végén: a Vidi ugyan nem játszott jobban, mint a legtöbb idei meccsén, de kiharcolt egy fontos és talán előrelendítő sikert. A DVSC bukdácsolása viszont folytatódik.

A mérkőzést a Rangadó.hu szakértője, Glázer Róbert, korábbi szövetségi kapitány elemezte:

Nagy volt az elvárásom a mérkőzéssel kapcsolatban, mert mindkét klubot nagyra tartom, ahogyan már többször is elmondtam. Nemzetközi csapatnak taksálnám őket, de sajnos idén is elbuktak. Abba most ne menjünk bele, hogy miért… A Fradival együtt már kiugorhatott volna ez a két csapat, nagyon bízom benne, hogy jövőre mindhárman komolyabb eredményt fognak elérni. Továbbra is vallom, hogy a Videoton és a Debrecen továbbra is dobogóesélyes a bajnokságban.

A pályán kirajzolódott, hogy mindkét együttes ugyanabban a hadrendben, 4-1-4-1-ben futballozott. A DVSC-nél Varga József volt a szűrő, és a mezőny egyik legjobbjának bizonyult, illetve érdekesség, hogy Sidibe és Balogh Norbert is visszahúzódott a középpályára, csak Castillion maradt elöl. A Videotonban teljesen szabadon mozgott Pátkai Máté és Kovács István is, elöl Feczesin, majd Ivanovszki játszott. A vendégek végig könnyebben váltottak 4-3-3-ra.

Az első félidőben előbb a Debrecen, majd a Videoton gyakorolt nyomást ellenfelére, utána középszerűvé vált a játék. Voltak pontrúgások, de sok veszélyt nem rejtettek. A második felvonásban úgy tűnt, a csapatok megelégednek a döntetlennel, nem volt nagy iram, talán a debreceniek vezettek veszélyesebb támadásokat, de ők is inkább oldalirányba passzolgattak. A Videoton harcosabbnak tűnt, a DVSC-t viszont labdabiztosabbnak éreztem.

Szuljics behozatala lendületet, színt hozott a fehérváriak játékába, és amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a legvégén Oliveria bombagólt lőtt. Nem érdemeltek vereséget a debreceniek, ez egy teljesen ikszes meccs volt, bár az akaratosság jobban jellemezte a Videotont. A döntetlen igazságosabb lett volna. Meggyőződésem, hogy mindkét együttes sokkal jobb pozícióba fog kerülni, mert az anyagi és a szakmai háttér, illetve a játékosállomány és az infrastruktúra megvan hozzá. Sajnos a jelenlegi gyengébb szereplés miatt nagyon kevesen voltak a lelátókon.

Olvasói sztorik