Az angol Charlton Athletic és a Videoton FC megállapodása értelmében hivatalossá vált, hogy Székesfehérváron folytatja pályafutását Loic Nego. A 24 éves francia szélső hátvéd tíz évvel ezelőtt lett a Nantes akadémiájának játékosa, 2010-ben bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott, majd egy esztendővel később az olasz AS Roma igazolta le. Nego 2013 tavaszát a belga Standard Liége-nél töltötte, mielőtt két éve Magyarországra, az Újpest FC-hez igazolt – írja avidi.hu.
A védő az NB I-ben bemutatott játékával hamar felhívta magára a Charlton figyelmét, így 2014 tavaszán már az angol másodosztályú klub labdarúgója volt, a 2014–2015-ös szezonban pedig kölcsönjátékosként ismét Újpesten futballozott. Az NB I-ben eddig 27 mérkőzésen három gólt szerzett és két gólpasszt adott, 2014-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.
Jelentős nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, hiszen meghatározó tagja volt a 2010-ben Európa-bajnok francia U19-es válogatottnak, emellett pályára lépett U17-es Európa-bajnokságon és U20-as világbajnokságon is.
– Magyarország egyik legjobb csapatához igazoltam, örülök, hogy sikerült megegyeznünk. Nagyon meggyőzőek az itteni körülmények, Nyugat-Európában tapasztaltam hasonlókat. Ez fontos számomra, hiszen ez az alapja mindennek. Minden adott tehát ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsak, várom már, hogy hétfőn az új csapattársaimmal edzhessek, és bizonyítsam, érdemes volt szerződtetni – mondta új klubja honlapján Loic Nego.
– Nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező jobbhátvédet sikerült igazolnunk a személyében. Ő az egyik legjobb jobbhátvéd a magyar mezőnyben, ez bizonyította Újpesten. Örülök, hogy sikerült megszereznünk a Charltontól, mert nagyon komoly erősítést jelent a csapatnak – nyilatkozott Kovács Zoltán, a Videoton FC sportigazgatója.