NB I

A felcsútiak megtámadják Európát

A horvát Stipe Bacelic-Grgic a belga élvonalból érkezik a Puskás Akadémia csapatába.

Egy évet töltött a belga élvonaltól búcsúzó Cercle Bruges csapatánál a horvát Sibenik korábbi középpályása, a 27 éves Stipe Bacelic-Grgic, aki most egyéves szerződést kötött a Puskás Akadémiával.

A sibenik.in cikkéből kiderül, hogy a belga élvonalat nagyon jó bajnokságnak tartja, a stadionok tele vannak, kiválóak a körülmények, ott igazán labdarúgónak érezheti magát az ember, ennek ellenére nem találta meg az összhangot az edzőjével, és nem kapott túl sok játéklehetőséget. Azért is döntött a távozás mellett, mert úgy gondolja, hogy a belga másodosztály nem alkalmas arra, hogy ott tovább fejlődjön.

Nem tartott sokáig a klubkeresés, a felcsútiakkal két hónappal ezelőtt került kapcsolatba, de a tárgyalások nehezen mentek, mert a Cercle Bruges eleinte nem volt hajlandó szerződést bontani vele. A közelmúltban viszont célegyenesbe fordult az ügy, és már az első felcsúti edzésén is részt vett a horvát vezetőedző, Robert Jarni honfitársa.

– Magyarországon sok pénzt fektetnek a labdarúgásba, a Puskásnál a feltételek kiválóak, ez is az egyik oka annak, hogy idejöttem. Robert Jarni az edző, de rajta kívül is sok horvát van a csapatnál, ez megkönnyítette a döntésemet. A klubnál ambicionálják, hogy az első öt között legyünk ebben a szezonban, a következő néhány évben pedig – ha a lehetőség adott – megtámadjuk Európát. De mindez csak lassan megy, lépésről-lépésre. Örülök, hogy olyan edzőktől tanulhatok, mint Robert Jarni, Sasa Glavas és Sandro Tomic – mondta Stipe Bacelic-Grgic.

A horvát edzőkön kívül horvát játékosai is vannak a csapatnak – Marko Dinjar, Renato Kelic és Ivan Herceg –, úgyhogy a legújabb érkező beilleszkedése is nyilván könnyebben végbemegy majd a mindennapi élet területén is.

Olvasói sztorik