NB I

Rendesen el voltak keseredve Felcsúton

A Puskás Akadémia védője, Fodor Ferenc úgy érzi, most van esélyük elkapni a Debrecent.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A múlt héten az MTK ellen vereséggel kezdte a bajnokságot a Puskás Akadémia, amely vasárnap a Debrecen vendégeként javíthatna. A nyáron érkezett a felcsútiakhoz Fodor Ferenc, aki a harmadosztályba visszasorolt Nyíregyházától igazolt Robert Jarni csapatához. A 24 éves védő a Rangadó.hu megkeresésére értékelte az MTK elleni bajnokit, és beszélt a vasárnapi várakozásairól is.

– Sajnos nem volt túl jó meccsünk az első fordulóban. Nem úgy jött ki a lépés, ahogy kellett volna. Sajnos több hibát is vétettünk, ezért sikerült gyengébbre a mérkőzés. Próbáltuk a héten kijavítani a hibákat, és a felkészülési meccseken bizonyítottuk, hogy tudunk ennél sokkal jobban és egységesebben futballozni. Elemeztük a héten a meccset, tanultunk a hibákból, és a DVSC ellen már biztosan nem fogjuk elkövetni ugyanazokat a problémás szituációkat – kezdte Fodor Ferenc.

– Mennyire voltak csalódottak a lefújás után?
– Nagyon csalódottak voltunk, mert szerettünk volna meglepetést okozni. A felkészülési meccsek adtak okot feltételezni, hogy bennünk van a meglepetés, még akkor is, ha az MTK-t mindenki esélyesebb, rutinosabb csapatnak tartja. Rendesen el voltunk keseredve.

– Egy hónapja érkezett Felcsútra, hogyan áll a beilleszkedéssel?
– Abszolút jól ment, sok játékossal már régebbről ismertük egymást. Tischler Patrikkal együtt nevelkedtünk az MTK-ban, Pekár Lászlóval együtt érkeztünk Nyíregyházáról, Márkvárt Dáviddal pedig Pécsen futballoztunk egy csapatban. A többi játékossal ellenfélként már találkoztunk a pályán, úgyhogy nagyjából ismerős arcok közé kerültem. Ez egy fiatalos társaság, ami vadul fiatal.

– Nyíregyházáról nehéz szívvel távozott?
– Nagyon! Bár a lehető legtávolabb kerültem a szülővárosomtól, de nagyon megszerettem a várost, és azt a fajta mentalitást, amit ott az emberek képviselnek. Hihetetlenül szeretik a futballt és a futballistákat. Hosszú idő után volt újra NB I-es csapata a városnak, mi pedig a szívünket-lelkünket kitettük a pályára, hogy benntartsuk a klubot az élvonalban. Nehéz dolgunk volt, de kiharcoltuk a bennmaradást. Összefogott az egész város és a csapat is, ezt pedig nehezen engedi el az ember. Annyi szeretetet kaptunk az emberektől, hogy erről példát vehetne más város és más klub is. Ezek a dolgok bennem maradtak, és fájó szívvel hagytam el a klubot, főleg ismerve az okokat, hogy miért volt rá szükség.

– Robert Jarni személyében milyen szakembert ismert meg?
– Profi mentalitású edzőről van szó, aki az elvégzett munkában hisz, és jól rakja össze a csapatot. Az egész felkészülés jól volt felépítve, és az elképzeléseinek megfelelően haladt. Eddig abszolút pozitívak a benyomásaim vele kapcsolatban, úgyhogy szerintem jönni fognak az eredmények is.

– Vasárnap a DVSC ellen lépnek pályára? Milyen mérkőzésre számít?
– Jóslatokba nem szeretnék belemenni, de ha tudjuk azt a formánkat hozni, amit a felkészülési meccseken, és egységesebbek leszünk, akkor bármi megtörténhet. Az NB I-re azért jellemző, hogy vannak keresztbeverések, bárki bárkit legyőzhet. A debreceniek Európa Liga-meccs után vannak, és kérdéses, ki fog náluk pályára lépni. Mikor, ha nem most lehetne őket elkapni?! Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy a DVSC is egy nagyon összeszokott csapat, amely három-négy éve együtt játszik, és jól ismerik egymást. Nálunk viszont egy új csapat épül, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. Ehhez sokszor egy egész felkészülés sem elég, mert ha tizenegy vadidegen játékost összerakunk, akkor egy alapozás után még nem biztos, hogy teljesen megértik egymást a pályán. Van, ami mellettük szül, van, ami mellettünk. Biztosan izgalmas meccs lesz, de veszítenivalója inkább a DVSC-nek van, hiszen mégiscsak ő az esélyesebb.

Olvasói sztorik