NB I

Nehezebb kezdést el sem képzelhettek volna

A békéscsabai Spitzmüller István tudja, hogy Debrecenben komolyan veszik a rangadókat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook–on!

A Szusza-stadionban nyert az Újpest ellen az újonc Békéscsaba 1912 Előre. A csabaiak első nyári edzőmeccse 2-1-es győzelemmel zárult az élvonalbeli rivális ellen, ami alighanem megadja az alaphangot a felkészülés későbbi szakaszára is.

A kissé meglepő sikert azonban nem értékelik túl a Viharsarokban. Mint azt Spitzmüller István, a klub játékosa a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, helyén kell kezelni azt a győzelmet, és a továbbiakban is azt kell játszani, ami a másodosztályban is sikerre vezette a csapatot.

– Sikerült legyőzni az Újpestet az első edzőmeccsen. Jelenthet ez valamit a későbbiekre nézve?

– Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni ebből a meccsből. Mi eleve sort is cseréltünk, míg az újpestieknél néhány cserét leszámítva ugyanaz a csapat játszott végig. Illetve nem tudjuk, hogy mit edzettek előtte. Mi is keményen készültünk a héten, de egy edzőmérkőzésnél az is mindig kérdés, hogy az ellenfél mit csinált az azt megelőző napokban, illetve akár aznap milyen edzést tartottak – vélekedett Spitzmüller István.

– Mi várhat az újonc csapatára az élvonalban?

– Úgy érzem, ugyanazt a stabil játékot kell játszanunk, amit az elmúlt évben az NB II-ben játszottunk. Ott sem lehetett elmondani, hogy mindenkit agyonvertünk volna. Azért voltunk jók, mert stabilak voltunk védekezésben, és abból tudtunk kontrázni. Az Újpest elleni meccsünk is erről szólt, és valószínűleg az NB I-ben is erre kell készülnünk, ezt tudjuk játszani. Nem hiszem, hogy játékrendszert kellene váltanunk.

– A bajnoki sorsolás alapján nehéz kezdés vár önökre: a Debrecen érkezik. Nyíregyházán már átélte, milyen egy rangadó a volt csapata ellen…

– Sokkal nehezebb kezdést nehéz lett volna elképzelni. Mondhatják persze azt, hogyha a Debrecen akkor még az Európa Ligában érdekelt lesz, akkor nem feltétlen az első számú csapatával jön el. Azonban egy ilyen rangadóról tudják Debrecenben is, hogy a szurkolóknak is nagyon fontos, így mindenképpen egy nagyon erős csapattal fognak felállni, erre a klubnál mindig is odafigyeltek.

– Utána sorrendben a Paks, az Újpest, a Vasas, a Puskás Akadémia, a Honvéd és a Haladás következik. Behúzható meccsek, fontos lesz a jó rajt?

– Nagyon fontos lesz, hiszen az a klub, amely ebben a tizenkét csapatos NB I-ben az elején beragad – úgy, hogy nagyon erős a mezőny –, nehezen fog tudni visszajönni.

Olvasói sztorik