NB I

Veni, Vidi, vastaps – a madridi győzők

Harminc éve ezen a napon zárult le a Videoton UEFA Kupa-menetelése. A döntő már az első meccsen eldőlt, de a madridi visszavágó felejthetetlenre sikeredett.

Kapcsolódó cikkek

Az UEFA Kupa-sorozatban pályára lépő Videoton-játékosok:

Disztl Péter, Koszta János, Borsányi István, Csuhay József, Disztl László, Horváth Gábor, Végh Tibor, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Palkovics István, Vadász Imre, Vaszil Gyula, Wittmann Géza, Faddi Máté, Gömöri Ottó, Májer Lajos, Novath György, Szabó József.
Közülük az összes találkozón ketten léptek pályára: Végh és Burcsa.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tizenkét éves hazai veretlenséggel dicsekedhetett a Real Madrid a nemzetközi kupákban 1985. május 22-ig. Nem akármilyen csapat verte meg őket utoljára a Bernabéuban: 1973-ban a legendás Ajaxtól kaptak ki. Jöttek aztán szűkebb idők a királyi klubnál, a nemzetközi trófeák is elkerülték őket egy ideig – mire a Vidi elleni visszavágó következett, már 99 százalékban eldőlt, hogy ez változik. A fehérvári első meccsen a három alapemberét nélkülöző Vidi ellen 3-0-ra nyert a Real. A visszavágó ünnepélyes formaságnak tűnt.

Tisztában volt ezzel a mindig reálisan értékelő fehérvári vezetőedző, Kovács Ferenc is a meccs előtt. A tisztességes búcsú volt a cél, ehhez pedig az újra összeállt alapcsapat az eszköz. Mert Kovács nem akarta megfosztani a lehetőségtől a még Manchesterben megsérülő, az egész tavaszi szezont kihagyó Csongrádit, illetve a Zseljeznicsar elleni hazai meccs bemelegítése után lecserélt, szintén nem teljesen egészséges Májert sem.

A Real Madridnál persze aligha az ellenfél sérültjeivel foglalkoztak: a csapat, amelyik a Bernabéuban korábban rendre kitömte ellenfeleit – olykor három-négygólos hátrányt ledolgozva a visszavágókon – gálára készült a 3-0-s előny birtokában. Össze is jöhetett volna talán, ha Disztl Péter a meccs elején nem védi ki az argentin Valdano tizenegyesét. A bravúr jeladás volt: itt nem lesz gála. És valóban, két egyenrangú csapat harcos fociját hozta a gyakorlatilag tét nélküli meccs. A spanyol sajtó őszinte fejhajtással ismerte el másnap, hogy a Vidi messzemenőkig igazolta, valóban helye volt a döntőben.

Az El Pais világsztárként emlegette Disztl Pétert, akit – mint korábban elmesélte a Rangadó.hu-nak – Miguel Angel visszavonulása után szívesen látott volna a Real Madrid, de akkoriban ez nem így működött. A válogatott kapus bemutatott néhány bravúrt a továbbiakban is, Butragueno, a legfelkapottabb fiatal sztár a két meccsen egyszer sem talált be a kapujába – illetve amikor igen, les miatt nem adták meg –, de az igazi persze mégis az volt, hogy a Vidi végül az utolsó ellenfele kapuját sem hagyta érintetlenül.

Csongrádi Ferenc kicsit több mint egy félidőt bírt a sérült lábával, a helyére érkezett Wittmann – és az ő előkészítése, valamint egy hazai védő közreműködése után pattant a labda Májer Lajos elé a 86. percben. Akkor, amikor a hazai publikum már inkább a meccs utáni ünneplésre készült. Nem volt ez igazi gólhelyzet, a tizenhatos jobb oldalán, messze a kaputól, Májer azonban – aki ősszel Európa-klasszis formában szédítette a védőket – ezúttal nem cselezett, hanem lőtt. Védhetetlenül. Angel a kezét sem tudta felemelni.

Ezzel a góllal nyert 1-0-ra a visszavágón a Videoton, amely úgy lett tehát ezüstérmes az 1984–1985-ös UEFA Kupában, hogy mindegyik ellenfelét legalább egyszer legyőzte. Csak a rend kedvéért: Dukla Praha, Paris Saint Germain, Partizan Beograd, Manchester United, Zseljeznicsar, Real Madrid. Akár ma is egy világszínvonalú tornát jelentene a legtöbbjük részvétele bármilyen sorozatban. Már akkor is egészen valószerűtlen, a sors ajándékának is tűnő bravúr volt ez – azóta eltelt harminc év, és tudjuk, ilyen többé nem lesz. A magyar futball és az európai is hatalmas utat tett meg azóta, az ellenkező irányba.

A Bernabéuban tiszteletkört futó, kilencvenezer néző által ünnepelt magyar kiscsapat játékosai is tudták persze, hogy életük alighanem felülmúlhatatlan sikerét érték el – bár még előttünk volt a magyar futballt végül évtizedekre szakadékba lökő 1986-os év. 1985-ben még valóban úgy tűnt, a magyar foci is része az európai első-másodvonalnak. De reálisan nézve már akkor sem gondolhatta senki, hogy ez a menetelés megismételhető.

A Videoton akkori csapatából többen még pályájuk közepén jártak, tervezhettek, álmodozhattak. Volt, akinek jutott siker ezután is, magyar bajnok lett – ha nem is Fehérváron –, játszott a válogatottban, légióskodott. És volt, aki „csak” több százszoros NB I-es játékos lett, megbecsült tagja a fehérvári futballközösségnek. Olyan is akadt, akiről azelőtt és azután sem hallottunk sokat. De bárhová jutottak, ez az élmény és ez a másfél év végérvényesen és kitörölhetetlenül egy csapatba, szilárd közösségbe sorolta őket. Ők lettek „a” kupadöntős Videoton.

Máig az utolsó magyar sikercsapat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.