NB I

Vignjevics két-két pontot adna

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Debrecen – Újpest 0-0

Kondás Elemér, Debrecen: – Nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket, ez fontos volt, de az Újpestben is benne volt a lehetőség a gólszerzésre. A meccs helyzetét azonban mi hagytuk ki a legvégén. Küzdöttünk, voltak hibák a játékunkban, és ezeken kell javítani. A kényszerű csere miatt a többi változtatással óvatosan kellett bánnunk, még egy cserével esetleg tudtunk volna javítani ezen a helyzeten.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Mindig jobb egy olyan csapat ellen játszani, amelyik nyerni akar és mindent megtesz a győzelemért. Nehéz mérkőzés volt. Idegesen kezdtünk, de ahogy zajlott a mérkőzés, egyre jobban felvettük a ritmust. Az elején és a végén is megvoltak a helyzetek mindkét csapat számára. Úgy érzem, hogy reális az egy-egy pont, de akár kettőt-kettőt is érdemelne a két csapat.


Bp. Honvéd – MTK 0-2

Marco Rossi, Honvéd: – Az álmosság volt a legfőbb probléma. Hiába volt meg a labdatartás az elején, hiába várt az MTK arra, hogy hibázzunk. Megtörtént ez a hiba, csak nálunk, mert a szabadrúgásnál valaki elaludt a tizenhatoson belül. A második kapott gól előtti hosszú indításnál szintén a védők hibáztak, valaki elaludt, ennek volt köszönhető a második találat. Nagyon nehezen jutottunk el az ellenfél kapujáig, de mégis összejött, akkor a kapus hárított. Ez nem a mi mérkőzésünk volt.

Garami József, MTK: – A helyzet az, hogy nagyon idegesen játszott ma a csapatom, őszintén szólva olyan hibákat követtünk el a passzjátékban, ami azért nem jellemző a csapatra. Ez okozta az első félidőben a legnagyobb nehézséget. A félidő vége felé egy kicsit kiigazodtunk, és úgy gondoltam, hogy a második felvonásban jól is fogunk játszani. A küzdés és a hajtás megvolt, a kontrajátékunk működött, némi szerencsével előnyt szereztünk, utána pedig – úgy gondolom – megérdemelten nyertünk. Nem hiányzik a döntetlen, ha nyerünk. Ha nem így sikerül, akkor persze, az is jó lenne. Kevesen vagyunk, és történt egy kiállítás, amit nagyon sajnálok, mert minden játékosra szükség lenne.


Lombard Pápa – Dunaújváros 1-0

Lengyel Ferenc, Pápa: – Megérdemelten nyertünk meg a találkozót, az első félidőt uraltuk, és a kihagyott büntető ellenére is meg tudtuk szerezni a vezetést. Az, hogy a hajrában óvtuk az eredményt, a helyzetünknek köszönhető. Végre kapott gól nélkül hoztunk le egy mérkőzést és tudtunk gólt lőni. A legfontosabb a mi életünkben, hogy tovább fejlődjön a csapat, ha ez megvalósul, akkor ebben a mezőnyben még szép sikereket fogunk elérni.

Dobos Barna, DPASE: – Gratulálnom kell az ellenfélnek, de a mérkőzés képe alapján az egy pontra rászolgáltunk volna. Az ellenfél kihasználta a hatalmas hibánkat, utána pedig nem tudtunk a kapuba találni, így vereséggel kell távoznunk. Tovább harcolunk a bennmaradásért, bízom benne, hogy ezek a nagy hibáink eltűnnek és megkezdjük a pontgyűjtést.

(forrás: papa-ma.hu)


Videoton – Nyíregyháza 3-0

Joan Carrillo Milan, Videoton: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl a nagyon masszívan, jól védekező Nyíregyháza ellen. Nagyon nehéz volt feltörni a vonalaikat és a védekezésüket. Próbálkoztunk, voltak helyzeteink is, aztán szerencsére sikerült gólt szereznünk. Nehéz feladat elé állítottak minket, de sikerült azt játszanunk, amit akartunk. Az egész csapatra büszke vagyok, mert nagyon egységesek voltunk, mindenki nagyon keményen dolgozott a sikerért. Az ellenfél komplikálttá tette a mérkőzést számunkra, de döntő volt, hogy fejben, mentálisan nagyon rendben voltak a fiúk, és végig hajtottak. Ha mentálisan nem lettek volna ennyire jó formában, akkor komoly árat fizethettünk volna.

Mátyus János, Nyíregyháza: – Az első félidő okés volt, jól játszottunk, eltüntettük a különbséget, de jött egy pontrúgás… Egy mérkőzés kilencven percből áll, és legyünk őszinték: a második félidőben már nem volt esélyünk a győzelemre. Vereséget szenvedni soha nem esik jól, fáj a vereség, de elmúlik. A jövő héten óriási meccsünk lesz. A múltkor nyertünk, most kikaptunk, remélem, a jövő héten megint nyerni fogunk.


Pécsi MFC – Szombathelyi Haladás 1-0

Robert Jarni, Pécs: – Olyan meccset játszottunk, amilyenre számítottunk. Kemény, harcos összecsapás volt, a pálya talaja nem volt éppen a legjobb, nehéz volt rajta futballozni. Pauljevics bejátszotta az egész jobb oldalt, de a győzelem a csapat érdeme volt. Az utolsó percek nem úgy alakultak ahogy terveztük, a játékosaim talán túlságosan megijedtek, hogy az ellenfél egyenlít. Az utolsó tíz perc egy órának tűnt, még a hangom is elment.

Szentes Lázár, Haladás: – A korai góllal nagy lélektani előnyhöz jutott a Pécs, ám ezt követően nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Ha jobban koncentrálunk, minimum döntetlennel megyünk a szünetre. Utána, Uzoma gólját követően is nagy erőket mozgósítottunk, sőt a kiállítást követően sem adtuk fel. A kapu előtti helyzetkihasználást még többet kell gyakorolnunk.

(forrás: haladas.hu)


Kecskemét – Diósgyőr 2-1

Bekő Balázs, KTE: – Nagyon fontos fordulópontjai voltak ennek a mérkőzésnek, hiszen jól kezdtünk, és a vezetést is megszereztük. Utána volt egy-két percünk, amit egyáltalán nem értek, de a szerencse most mellettünk állt, hiszen kimaradt a tizenegyes. A második félidőre szerkezetet váltottunk, hogy rájuk tudjunk menni, és azt hiszem, ez meg is valósult. Próbáltunk türelmesen játszani, ettől függetlenül egy pontrúgásból szereztünk gólt, de azt gondolom, ez egy nagyon nagy győzelem. Szerintem a Pápa ellen nem szerencsénk volt, hanem megdolgoztunk a győzelemért, de ez most sem volt másként. Le a kalappal a srácok és a szurkolóink előtt. Mindig mondom nekik, ha megtesznek mindent, akkor mindegy, mi az eredmény, akkor elismerés, és kalapemelés jár érte.

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Úgy gondolom, végig nyílt, jó meccset játszottunk, aminek a szurkolók is örülhettek. Nem tudom, jogos volt-e a piros lap, de nem hiányzott, mert nagyon korán történt. Aztán kihagytunk egy büntetőt, ami már túl sok volt egyszerre. Utána végig támadtunk, amit a Kecskemét ki is használt. Alves piros lapot kapott, Szalai pedig szédült a szünetben, nem tudom, mi kell történjen ahhoz, hogy észrevegye valaki, hogy ilyen kevés belsővédővel nagyon nehéz eredményeket elérni.


Ferencváros – Győri ETO 3-0

Thomas Doll, FTC: – Úgy gondolom, nagyon kemény mérkőzést játszottunk, voltak olyan szakaszok, amikor kicsit gyengébbek voltunk, de hozzá kell tenni, hogy egy héten belül ez már a harmadik mérkőzésünk volt. Attól függetlenül, hogy hány gólt lőttünk, az egész csapat egységként dolgozott, egységként harcolt. Nagyon jó focit láttunk ma ebben a gyönyörű arénában, a rengeteg szurkolóval.

Miriuta László, Győri ETO: – Az első félidőben nem játszottunk rosszul, nem tudom, a második félidőben mi történt. Mondtam nekik a szünetben, hogy nagyon kell majd figyelni, mert jönni fog a Ferencváros. Sajnos megint olyan hibákat követtünk el, amiket nem lenne szabad, ezen javítanunk kell, mert minden meccsen vannak ilyen hibáink. A második félidő első tíz percében eldőlt a meccs, kihasználták a hibáinkat, kettő-nullnál pedig vége volt.


Paksi FC – Puskás Akadémia FC 2-1

Csertői Aurél, Paks: – Ha lenne rajtam kalap, megemelném a játékosaim előtt. A második félidőben szenzációs teljesítményt nyújtottunk, lélekben és játékban sem adtuk fel, nagyon nehéz körülmények között, rossz pályán megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Úgy láttam, hogy az első félidőben mi kezdtünk jobban, nagyon bátor játékkal estünk neki a Paksnak, tehát itt érett a gólunk. A második félidőben a gól és a kiállítás után nagyon amatőr módon futballoztunk. A létszámelőnyt nem jól használtuk ki. Az ellenfélnek ilyenkor lélektani előnye, mondván „mindegy, mi történik, essünk neki az ellenfélnek.” Mi ezt nagyon rosszul dolgoztuk fel, azt gondoltuk, hogy megvan a meccs, de nagyon nem volt, és én ezt éreztem is. Olyan hibákat csináltunk, ami eldöntötte a sorsunkat, sőt a gólok után nagyon fegyelmezetlenül védekeztünk. Ilyen csapatnak, mint a miénk – ennyi rutinos játékossal – meg kell tudni szervezni, hogy ha egy ilyen mérkőzés a kezünkben van, akkor fegyelmezett legyen a védekezésünk.

Olvasói sztorik