NB I

Eredményeket kell produkálniuk a pécsieknek

Mohl Dávid szerint pontokat kell szerezniük szombaton, akár szép, akár nem szép játékkal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 11. fordulójában a Pécs pont nélkül távozott a Ferencváros otthonából. Véber György vezetőedző a meccs utáni nyilatkozatában elmondta, hogy az első félidőben megilletődötten futballoztak. A PMFC jelenleg a tabella 12. helyén áll, de egy győzelemmel sokat léphetne előre. A következő fordulóban, szombat délután a Lombard Pápa látogat a baranyai megyeszékhelyre. A pécsiek otthon még nem nyertek bajnokit a pápaiaknak pedig idegenből nem sikerült még elhozni a három pontot ebben a szezonban, tehát érdekes mérkőzésre lehet számítani. Egy biztos, mindkét csapatnak égető szüksége van a pontra, illetve pontokra.

A Rangadó.hu érdeklődésére a pécsiek rutinos védője, Mohl Dávid értékelte a Fradi elleni bajnokit, illetve elmondta, hogy szép vagy csúnya játékkal, de szükségük van a pontokra.

– Az én szemszögemből nem igazán értékelhető a Ferencváros ellen nyújtott teljesítményünk. Nem jelentettünk semmilyen veszélyt ellenfelünk kapujára. Az első félidőben már az elején nagyon agresszív volt a Fradi, nekünk csak néhány kontralehetőségünk adódott. A második félidőben már jobban néztünk ki, de veszélyes támadásunk, komoly gólszerzési lehetőségünk nem volt. Ezt a sportágat pedig gólra játsszák. – mondta Mohl Dávid.

– Az első félidőben a stadion atmoszférája miatt játszottak megilletődötten?
– Egyáltalán nem. Motivált minket, hogy ilyen szép stadionban játszhattunk, pozitív hangulatot eredményezett. A hatezer Ferencváros-szurkoló sem hatott ránk negatívan. Az volt a probléma, hogy a Fradi azonnal át tudta venni a kezdeményezést. Teljesen más játékot játszunk idén, mint tavaly, pedig csak az edző személye változott, a játékosok szinte ugyanazok, ezért mi sem értjük, mi nem működik. Egyénileg mindenkinek sokat kell változtatnia. A tény az, hogy pontokra van szükségünk, akár szép, akár nem szép játékkal, de eredményeket kell produkálnunk. A szünetig még van hátra hat meccs. Arra kell törekednünk, hogy annyi pontot gyűjtsünk, amennyit csak tudunk.

– A következő fordulóban a szintén rossz formában lévő Lombard Pápát fogadják. Milyen mérkőzésre számít?
– Nagyobb erőt képvisel a Ferencváros, mint a Pápa. Az idei szezonban még nem nyertünk otthon bajnokit, a Pápa pedig pont fordítva, ők idegenben nem győztek még. Majd meglátjuk, hogyan alakul, de érdekes mérkőzés lesz. A Lombard kerete idén meggyengült és az edzőváltás is közrejátszhat a rossz szereplésükben. A stabil védekezésből a kontrákra építkeznek, illetve felrugdossák a magas csatárukra, Popinra a labdákat. Véber György is felhívta erre a figyelmünket. Nehéz lesz feltörni a védelmüket. Ez azonban hordoz magában veszélyt is, mert ha túlságosan kitámadunk, akkor nagyobb területek lesznek a kontráikra. Valószínűleg nem fognak nekünk esni, mint a Fradi. Nyerni szeretnénk, mert nagy szükségünk van a három pontra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik