NB I

Hollandiában is figyelik a magyar fiatalt

Murai Márk alapemberként Kaposváron maradna, máskülönben az NB I-be vagy külföldre igazolna.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Január közepén már beszámoltunk róla, hogy a kaposvári Murai Márk felkeltette a skót Celtic-akadémia szakmai stábjának érdeklődését, ezért figyelik az U18-válogatott középpályását. A Rangadó.hu érdeklődésére az AFCK menedzsere, Petercsák Balázs elmondta, hogy a tehetséges játékossal kapcsolatban immár létezik egy holland vonal is.

– A tizenhét éves Murai Márk az egyik legnagyobb magyar tehetség. Ezt Selymes Tibor is megerősítette azzal, hogy lehetőségeket adott neki a Kaposvár felnőtt csapatában – kezdte Petercsák Balázs. – Külföldi csapatok érdeklődését is felkeltette, konkrétan a skót Celtic, illetve a holland AZ Alkmaar illetékeseivel beszéltünk róla. Kikértük az utánpótlás-válogatott edzője, Pisont István véleményét is, és folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot.

A menedzser szerint Murainak mindenképpen olyan csapatban kell folytatnia, ahol a fejlődése érdekében rendszeres játéklehetőséget kap mérkőzésről-mérkőzésre.

– Nem kapkodunk, nem rohanunk, felelős döntést kell hozni. Be kell, és be is fogjuk tartani a lépcsőfokokat, amelyek megmászása szükséges ahhoz, hogy Márk karrierjét felépítsük, és valóban nagy játékos legyen belőle. Ha a kaposvári NB I-es ismerkedés után az NB II-es Rákóczi alapembereként kilencven perceket, teljes mérkőzéseket játszhat, és az lesz a következő lépcsőfok, akkor azt kell megmásznia. Persze, az sincs kizárva, hogy az NB I-ben vagy külföldön folytatja. Meglátjuk, hiszen ahogy mondani szokták: isten útjai kifürkészhetetlenek – mondta végül Petercsák Balázs.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.