NB I

A Fradi jobb, mint az AS Roma

Az UEFA összesítésében a DVSC a legjobb magyar, míg más portálnál a Videoton az első.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A footballdatabase.com labdarúgó-statisztikákkal foglalkozó portál szerint továbbra is a Videoton számít a legjobb magyar együttesnek a nemzetközi mezőnyben. Ennek apropóján a Rangadó.hu legújabb összeállításában annak járunk utána, vajon milyen helyezéseket értek el csapataink a 2013-as év végére a nemzetközi listákon.

Ami a bevezetőben említett rangsort illeti, a Videoton 32 helyet rontott a tavalyi pozíciójához képest, így a 178. helyen áll, közvetlenül megelőzve a német első osztályban szereplő Hoffenheimet, illetve az spanyol élvonalbeli Getafét. A második legmagasabb helyre rangsorolt csapatunknak a Debrecen számít, amely a 266. pozícióba esett vissza – tavaly ilyenkor ugyanis a 201. helyen állt. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Győr birtokolja, a bajnoki címvédő egy helyet visszalépve a 281. pozícióból vágott neki a 2014-es évnek.

Érdekesség, hogy a negyedik helyre a remek őszt produkáló Haladás ért oda: a szombathelyiek 218 helyet javítva jelenleg az 543. helyet csípik meg a nemzetközi mezőnyben. Az első ötbe még a Budapest Honvéd együttese fért be, amely az 584. a sorban.

A legtöbb helyet viszont a szintén kiváló őszt záró Diósgyőr lépett előre, amely az 1267. helyről ugrott fel a 881. pozícióba.

A magyar rangsor ide kattintva tekinthető meg.

A teljes listát a BL-győztes Bayern München vezeti, megelőzve a Real Madridot és a Barcelonát.

Az UEFA-nál a Debrecen az első

Ami az elmúlt öt szezon teljesítményét figyelembe vevő UEFA-koefficienst illeti, továbbra is a Debrecent rangsorolják a legelőre a magyar csapatok közül. A Loki a 156. helyet foglalja el a sorban, majd a Videoton következik a 196. pozícióban. A bajnok Győr kereken 110 hellyel van a DVSC mögött, míg a legjobb ötbe még a Budapest Honvéd és a Paks fért be – utóbbi együttesek a 288., illetve a 332. helyet birtokolják jelenleg.

Utóbbi rangsort a katalán sztárklub, a Barcelona vezeti, míg a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München a második, a Real Madrid pedig a harmadik.

A történelmi rangsort a Fradi vezeti

A labdarúgó-statisztikákkal, adatokkal foglalkozó Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation (RSSSF) a csapatok mindenkori sikereit figyelembe véve is összeállította listáját. A legfrissebb adatok szerint a Ferencváros együttese számít a mindenkori eredményeket tekintve a legeredményesebb hazai együttesnek. A nemzetközi mezőnyben a 93. helyet elfoglaló Fradi megelőzi például a francia Lyon-t, a német Schalkét vagy az olasz AS Romát is. A magyarok sorát az Újpest folytatja a 117. helyen, míg a Honvéd a 144. pozíciót elfoglalva került fel a 186 csapatot számláló listára.

Ezen a listán a Real Madrid áll az élen, melyet az argentin Boca Juniors, valamint az olasz AC Milan követ a sorban.

Olvasói sztorik