NB I

Célegyenesben a brazil szerződés

A Fluminense által csábított Kovács Dániel nagyon közel áll hozzá, hogy a dél-amerikai klub kapusmezét magára húzhassa.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Júliusban számoltunk be róla, hogy a 19 éves Kovács Dániel két hónapig a patinás brazil Fluminense csapatánál szerepel próbajátékon. A Vasas Kubala Akadémia kapusát az európai túrájuk során szemelte ki a riói csapat szakmai stábja. Kovács védett a brazilok elleni felkészülési mérkőzéseken, és teljesítményével felhívta magára a figyelmet. A közelmúltban hazatért, átmenetileg ismét Angyalföldön edz, és videóinterjút adott az akadémia honlapjának.

A Vasas Kubala Akadémia ügyvezetője elmondta: értékesítésről még nem beszélnek, mert a fiatal kapus jelenleg próbajátékon szerepel Brazíliában, de nagyon jók az előjelek a jövőjét illetően.

– Kovács Dániel a Fluminense keretéhez tartozik, és jelenleg tárgyalási fázisban van az ügye, profi szerződést kínálnak neki, és most ennek a részleteit dolgozzák ki. Reméljük, minél hamarabb aláírják – mondta Kovács Norbert ügyvezető. – Meg kell említeni, hogy milyen munka folyt az érdekében, mire egy ilyen lehetőség kapujába érkezhetett. Mi Békéscsabáról igazoltuk őt, tehát a csabaiak is komoly érdemeket szereztek, hogy Dani ilyen helyre juthasson. Persze, nem kis mértékben a mi munkánk, hogy azt a képzést, azt a hátteret meg tudtuk neki adni, hogy ez a lehetőség egyáltalán létrejöjjön, és a Fluminenséhez kerülhessen. A háttérben dolgoztunk, és több olyan segítséget kaptunk, ami által ez létrejöhetett. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ott van, és egy ilyen patinás klub keretéhez tartozik. Most haza tudott jönni néhány napra, és nekünk is egy élmény, hogy tapasztalhatjuk, egy gyerekünk, aki kikerült Brazíliába, milyen élményeket tud hazahozni, és milyen büszke arra, hogy eljuthatott idáig. Értékesítésről még nem beszélünk, mert ő egy próbát hajt végre Brazíliában, de nagyon jó előjelekkel vágunk neki a további időszaknak. Nem utolsó szempont, hogy a felnőtt csapathoz tudjuk áramoltatni azokat a fiatalokat, és hétvégenként láthassák a szurkolók, hogy az akadémiáról milyen ügyes gyerekek kerülnek fel.

Kovács Dániel menedzsere szerint a fiatal játékosnak nehezebb lesz Brazíliában maradnia, mint odaszerződnie.

– Ez a lehetőség májusban jött. Hogy milyen nehéz egy magyar játékost kiküldeni próbajátékra? Azt mondom, nem olyan nehéz, ez a háttérmunkán is múlik, az ügynökön, a klubokon. Szerintem nehezebb ott maradni – mondta Varga Norbert, menedzser. – A Fluminense az elmúlt három évben kétszer nyerte meg a brazil bajnokságot. Dani az első csapattal is szokott készülni. Déco nemrég vonult vissza, de Fred még mindig ott játszik, aki a Konföderációs Kupán öt gólt lőtt. Nem tudok még egy játékost, aki jelenleg kint van, tehát szerintem most ő az egyetlen magyar. Ez egy akkora lehetőség neki, ami nem mindennap adatik meg, és nem csak egy magyar, hanem egy európai játékosnak.

Az érintett, Kovács Dániel azt tapasztalta, hogy a brazil és az európai kapusstílus teljesen más.

– Volt két jó meccsem a Fluminense ellen, amikor itt voltak Magyarországon, de sokat is dolgoztam ezért, és elképesztően szerencsés vagyok – nyilatkozta Kovács. – Hosszú ideig húzódik ez a szerződés, meg a vízum, voltam emiatt mélyponton is, sajnos, te sikerült ezen túl lennem, és most már tényleg úgy néz ki, hogy végre alá tudjuk írni a szerződést – mondta Kovács Dániel. – Ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magam. Az eleje nagyon nehéz volt, nem beszéltem a nyelvet, és a futball is teljesen más volt. Brazíliában az egész rendszer teljesen másképpen működik, mindennel meg kellett küzdenem. A legalapvetőbb dolgoktól kezdve mindenemet kijavították, mert a brazil meg az európai kapusstílus teljesen más. Nekem is álmom, hogy egy európai topcsapatban védhessek, de szerintem Brazília és a Fluminense tökéletes arra, hogy be tudjak mutatkozni az első osztályban. Nagyon fiatal játékosokat is beraknak, ezért ez egy nagyon nagy lehetőség számomra, ha tudok vele élni. És most már csak rajtam múlik.

Olvasói sztorik