NB I

Megelőzte a DVSC a Videotont

A hetedik forduló rangadóján a házigazda Debrecen 2-1-re nyert a székesfehérváriak ellen.
OTP Bank Liga, 7. forduló
Debreceni VSC-TEVA – Videoton FC 2-1 (0-0)
Debrecen, 7000 néző. Játékvezető: Vad II.
Debrecen: Verpecz – Lázár (Brkovics, 77.), Máté, Mészáros, Kohut – Szabály, Zsidai, Vadnai (Trninics, 85.), Ferenczi J. (Sidibe, 53.), – Kulcsár T – Volas. Edző: Kondás Elemér
Videoton: Calatayud – Szolnoki, P. Vinícius, Caneira, Stopira – Vítor Gomes, Tóth B. – Gyurcsó (Paraiba, 73.), Kleinheisler (Zé Luis, 63.), Álvarez – Nikolics. Edző: José Gomes
Gólszerzők: Sidibe (60.), Volas (79.), illetve Gyurcsó (51.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A forduló csúcsrangadóját jelentette a Debrecen és a Videoton összecsapása, hiszen a hazai pályán hibátlan, harmadik helyezett fogadta a listavezetőt.

Eléggé eseménytelenül indult a mérkőzés, az első komolyabb kapulövésre a kilencedik percig kellett várni. Kleinheisler egy kipattanót 22 méterről lőtt lá, de Verpecz szépen védett. A folytatásban Gyurcsó került helyzetbe, de a tizenhatos magasságából körülbelül egy méterrel célt tévesztett. A 20. percben aztán megszületett az első gól: Nikolics ugrott ki egy labdával, majd fejezte be sikeresen, de a játékvezető vitatott helyzetben les miatt érvénytelenítette azt.

A 29. percig kellett várni az első komolyabb debreceni helyzetre. Egymás után Volas, Kulcsár, majd Vadnai is gólt szerezhetett volna hét méterre a kaputól, de a vendég védők remekül zártak, így lepattant a labda. Ez meghozta a kedvét a hajdúsági gárdának, és elkezdtek egyre jobban nyomni, de sikertelenül. A 43. percben még Ferenczi végezhetett el ígéretes szögből szabadrúgást, a kaputól 27 méterre, de belelőtte a sorfalba. Ezzel véget is ért az első játékrész.

Felpörögtek az események a második félidő elején. Alig telt el több, mint tíz perc, máris megszerezte a vezetést a Vidi. Kleinheisler futott el a jobb oldalon, majd az alapvonal magasságától beívelte a labdát, ami Máté lábáról felpörgött. A védők tétlenül nézték, Gyurcsó nem. A középpályás lecsapott a labdára, és három lépésről a kapuba helyezte azt (0-1).

Sidibe öt perc elteltével már egyenlíthetett volna, de lemaradt a labdáról. Ám a 60. percben már nem hibázott. A szenegáli indította Szakályt, aki kapura lőtt, de Calatayud ezt még hárította tudta. Remekül érkezett viszont Sidibe, és hét méterről a kapuba lőtte a labdát (1-1).

Megjött a Loki támadókedve, sorra vezették a támadásokat, a fehérváriak pedig beszorultak. Ez a 79. percben érett góllá. Az alapvonalról bal oldalról végezhetett el szabadrúgást a hazai csapat, ami Szolnoki fején megcsúszott, a hosszú saroknál érkező Volasnak pedig már nem volt nehéz dolga két lépésről a kapuba ügyeskedni a labdát (2-1).

A maradék bő tíz percben újabb gól már nem született – annál inkább sárga lap -, így a Debrecen legyőzte a Videotont, és beérte ellenfelét pontszámban.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán elemezte:

Az volt a buktatója a ragadónak, hogy előzetesen mindenki hatalmas várakozásokkal tekintett a mérkőzésre. Az első félidő összképe alapján igazolódott, hogy nem mindig jók ezek a fogadkozások. Mindkét csapat háza tájáról érkeztek hírek sérülésekről. A debreceniek közül többek között Bódi Ádám és Selim Bouadla hiányzott, ez érzékenyen érintette a csapatot. A másik oldalon Sándor György, Juhász Roland és Kovács István nem játszhat. A belsővédő posztra van megoldásuk, de Kovács meghatározó játéka nagyon hiányzott.

Az első felvonás elején kisebb hazai mezőnyfölényt láthattunk, labdatartásban jobbak voltak a debreceniek, de a folytatás a Videotoné volt. Kellemetlenül érintette a DVSC-t Bódi hiányát, mert így Szakály Péternek kellett a szélen játszania. A két belső középpályás egyaránt védekező szellemű. Bár Vadnai és Zsidai játszott együtt az MTK-ban, nem igazán segítették a hazaiak támadófutballját. A debrecenieknek lehetőségük sem nagyon volt, a székesfehérváriak sokszor zavart okoztak, utána viszont hozzászürkültek ellenfelükhöz, érezhető volt, hogy számukra jó az egy pont. Az első félidő iramában és színvonalában is gyenge volt.

A második felvonásban jót tett a játéknak, hogy a fehérváriak a szokásos szerencséjükkel az első valamirevaló támadásukból gólt szereztek, Gyurcsó Ádám egy nagy hazai hiba után volt eredményes. Ettől felébredt a DVSC, és felébredt a kispadon Kondás Elemér is. Beküldte Sidibét a halovány Ferenczi helyett. Egy helyezkedési hiba után Szakály Péter mág kihagyta a helyzetét, de aztán egyenlített. A Debrecen minden tekintetben felülmúlta a Videotont, érezni lehetett, hogy jön a második gól, és meg is érkezett.

Akkor már tíz szögletnél tartott a DVSC, tehát a pontrúgásokat tekintve is fölényben volt. Miután Volas mattolta a vendégeket, könnyedén tartották az előnyüket, sőt helyzetekig is eljutottak. Ekkor már minden színész a pályán volt fehérvári részről. Nikolicsnak talán egy kapura lövése volt, Zé Luis pedig a két cselén kívül csak a hajával keltett feltűnést. A végén jött egy kis cirkusz is, a szimpatikus Gomes edző meg azt nyilatkozta, nem érti, miért segítette a játékvezető a hazaiakat. Hangsúlyozom: a Debrecen minden tekintetben felülmúlta a vendégeket.

Olvasói sztorik